Különleges művészeti projekt főszereplője volt a Toyota Proace Verso

Hírek Kiemelt

A Marie Claire magazin a idén is meghirdette immáron hagyományosnak tekinthető tematikus fotópályázatát, amelynek témája ezúttal a “Tágítsd ki a teret!” felhívás volt. Az idei pályázat főtámogatója a Toyota volt, amelynek  vadonatúj modellje, a napokban márkakereskedésekbe érkező, a nagycsaládos autóvásárlási program egyik nagy favoritjának Toyota Proace City Verso önmagában is felel a felhívásban megfogalmazottakra. Éppen ezért a Toyota felkérte az elismert fotóművészt, Radisics Milánt, hogy versenyen kívül készítsen egy az erre a tematikára felelő egyedi fotósorozatot a modellről.

A Marie Claire idei, a Toyota által támogatott tematikus fotópályázatára idén több, mint 900 pályamű érkezett, amelyek közül elismert szakemberekből álló szakmai zsűri választotta ki a legjobbnak ítélteket. Érdekesség, hogy a szakmai zsűri és a Marie Claire olvasóinak véleménye egybecsengett, így a közönségdíjat is Csákvári Péter a zsűri által is legizgalmasabbnak ítélt fotósorozata vitte el.  A szakmai zsűri által legjobbnak tartott 20 fotósorozatotot egy az Allee bevásárlóközpontban megrendezésre kerülő kiállításon a szélesebb közönség is megtekintheti majd – ez a koronavírus helyzet miatt egy később bejelentett időpontban kerül megszervezésre. Legalább ilyen izgalmasra sikerült ugyanakkor a nemzetközi szinten is elismert hazai fotóművész, Radisics Milán projektje is. A művész egyébiránt nem először dolgozott együtt az autógyártóval, egy évvel ezelőtt az akkor bemutatkozó Lexus UX-ről és Weisz Fanniról készített különleges hangulatú fotósorozatot.

Toyota Proace City Verso – Tágítsd ki a teret – Radisics Milán projektje

A Toyota által Radisics Milán számára megfogalmazott brief nagyon egyszerű volt: szabadon engedni a fantáziát, és a művészet eszközeivel, újrafogalmazni a teret, ábrázolni annak kitágulását. A fotós a különleges fényfestés technikáját választotta, hogy kitöltse a teret és látványosan bemutassa a színes, sok funkciós, azóta már hazánkban is kapható járművet. A fotózáson a Toyota egyik márkanagykövete, Király Viktor is a kamera elé állt, aminek külön aktualitást adott, hogy a nemzetközi szinten is ígéretes karrier előtt álló énekes és felesége éppen gyermeket várnak – a Proace City Verso modellt pedig a nagycsaládos autóvásárlási program egyik nagy favoritjaként tartják számon.  Utalva a babavárás izgalmaira a Király Viktorról készült, ciklámen és királykék színvilágú képnek Milán a “Lány, vagy fiú?” címet adta. A fotózásról készült hangulatos werkfilm ezen a linken tekinthető meg.

Radisics Milán (52)

Radisics Milán Budapesten élő szabadfoglalkozású fotós, művész, grafikus. A vizuális történetek kreaálásában kombinálja a képzőművészetet és a zsurnalisztikát. Képeivel folyamatosan kutatja az ember és a természet kapcsolatát és azok hatását a környezetre, akár a földről akár a levegőből. A fotós a National Geographic külsős munkatársa, többszörösen díjazott a hazai sajtó- és természetfotó pályázatokon, és több külföldi elismeréssel is rendelkezik, egyebek között a 37. Sajtó Fotó fődíjasa és díjazott a POYI-n a Water.Shapes.Earth hosszútávú projektjével is.

SOCIAL MEDIA