Közel 50 milliós befektetést kapott a Helpy

Hírek

A Drukka startup stúdió mintegy fél éve indította útjára az online takarításközvetítés területén hazánkban és Kelet-Közép-Európában is hiánypótló Helpyt.

Tőlünk nyugatra az online takarításközvetítés már jelentős piaccal bír és dinamikusan fejlődik. Az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Németországban már több techvállalkozás indult el ebben a szegmensben, melyek közül a legsikeresebbek – a Helpling, a Hassle vagy a Handy – a befektetők számára is vonzóak, hiszen a három cég átszámítva összesen több tízmilliárd forintnyi tőkéhez is hozzájutott már.

A magyar Helpy tavaly szeptemberben indult, és azóta már több ezer ügyfélnek nyújtott szolgáltatást egyelőre Budapesten, Győrben és Szegeden. A startup profilja nemcsak hazánkban, hanem a kelet-közép-európai régióban is egyedülálló, így jelentős tér kínálkozik a nemzetközi terjeszkedésre, amit az alapítók ki is akarnak használni.

Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap nemrégiben 150 ezer eurót (közel 50 millió forintot) fektetett a startupba. A finanszírozás felhasználásával a Helpy a közép-kelet-európai piacokat tervezi meghódítani.

„A befektetési döntésünket a Helpy dinamikus csapatára és átgondolt, analitikailag is alátámasztott növekedési terveire alapoztuk” – értékelt Krausz Zoltán befektetési igazgató.

„A szolgáltatás hamarosan Debrecenben, Pécsett és Miskolcon is elérhető lesz, és ezzel párhuzamosan a nemzetközi terjeszkedést is megkezdjük. Az online takarítás közvetítés egyre elfogadottabb itthon, a rendszerünk pedig teljesen transzparens, hiszen a felhasználók publikusan értékelhetik, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatásunkkal” – mondta el a startup vezetője, Csillik Timur.

Drukka egy hazánkban teljesen új koncepciót kíván meghonosítani a magyar piacon. A startup gyár, vagy startup stúdió modell lényege, hogy az innovatív ötletek megvalósításához nem csupán a kezdeti tőkét biztosítják, de komoly szakmai hátteret is. A stúdió párhuzamosan több startupot épít, a szakértő segítséget pedig egy állandó, profi fejlesztőkből, üzletfejlesztőkből, mentorokból és marketingesekből álló csapat biztosítja

SOCIAL MEDIA