Koncerttel emlékeznek Cseh Tamásra

Hírek

Gyerekkorát a Fejér megyei Tordason töltötte, dolgozott kőműves-segédmunkásként, többször felvételizett sikertelenül a Képzőművészeti Főiskolára, nevelő volt egy szakmunkásképzőben, felsősöket tanított Kőbányán – így indult és alakult Cseh Tamás élete és fiatalkora. Innen jutott el 1993-ban a Liszt Ferenc díjig, majd később a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjéig.

Január 22-én, a magyar kultúra napján lenne 76 éves. Előtte tiszteleg a színházi programokat és koncerteket különleges környezetben, egy dunai hajón megvalósító TRIP hajó.

Bereményi Géza és Cseh Tamás

Cseh Tamás 1970-ben ismerkedett meg Bereményi Gézával és azonnal belevágtak a közös munkába. Néhány évvel később Bereményivel és Másik Jánossal együtt adják ki a korabeli viszonyokra reflektáló Levél nővéremnek című lemezt, ami óriási sikert arat. A következő az Antoine és Desiré című album, majd a Fehér babák takarodója. Cseh a nyolcvanas években csatlakozott az épp megalakult Katona József Színházhoz, ahol számos darabban szerepelt.

Csengey Dénessel

Miután Bereményi egy ideig nem írt több szöveget, Cseh Csengey Dénessel szerezte tovább a dalait, ebből született többek között a Mélyrepülés című album. A rendszerváltozás után Cseh újra Bereményivel kezdett dolgozni, így készítették el az Új dalok című albumot.

Az egyedülálló hangulatú dalok mellett Cseh az általa indított bakonyi indiántáborokról is híres volt. Gyermekkora óta érdeklődött az indiánkultúra iránt, és az érettségi után néhány társával elhatározta, hogy indián öltözékben megküzdenek egymással. Így született meg a bakonyi indiánjáték: a csapathoz folyamatosan újak csatlakoztak, és kutatni kezdték, hogyan éltek, harcoltak, hímeztek vagy beszéltek az amerikai őslakosok.

A máig is két héten át tartó játékban a résztvevők különböző törzsekbe tartoznak, mindnek saját szokásrendszere, dalai, táncai vannak. Cseh Tamás 2009-es temetésén társai indián hagyományok szerint búcsúztak el tőle.

„Cseh Tamás különös, komplex előadóművész volt, akinek énekesként is nagyon erős volt a színpadi kisugárzása. Színészként is nagyszerűen működött, egyedülállóan adta vissza a szocializmus hangulatát. Egy-egy verssora szállóigévé vált, dallamait kitörölhetetlenül dúdolta több generáció” – mondta el Magács László, a TRIP vezetője.

Január 26-án 18.30-tól a hajón a közönség kedvenc dalaiból élőben húzzák ki az aznapi repertoárt, a Vodku fiai énekelik Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János dalait, Magyarország legfontosabb dalait.

Bata István – gitár, ének

Szabó Árpád – hegedű, mandolin, ének

Takács Szabolcs – gitár, nagybőgő

Nemes Janó – fuvola, klarinét, szaxofon

SOCIAL MEDIA