Ötezer kedvezményes jegyet kínál a Katona a felsőoktatásnak

Hírek

A tavaszi félévben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is részt vesz a kedvezményes színházlátogatási program népszerűsítésében.

Kártyázz nálunk!-program keretében a Katona József Színház ebben az évben is ötezer darab jegyet ajánl fel egyetemisták, főiskolások számára 50% kedvezménnyel. A kedvezményt a diákok a hallgatói jogviszony igazolásával és MasterCard vagy Maestrobankkártyával való fizetés esetén vehetik igénybe a Katona jegypénztárában.

„Állandó törekvésünk, hogy a Katona előadásait és szellemiségét az egyetemistákhoz, főiskolásokhoz is minél hatékonyabban eljuttassuk; erre különös figyelmet fordítunk a repertoárunk összeállításánál, emellett több éve működik nálunk egy ifjúsági színházi program is. Ezen a nyomvonalon tavaly a MasterCard kártyatársasággal együttműködve indítottuk el a Kártyázz nálunk!-programot. Nagy örömet jelent számomra, hogy HÖOK is felismerte a kezdeményezés értékeit, s most együtt közvetíthetjük a programot a fiatalok felé” – mondta Máté Gábor, a Katona igazgatója (a képen) a közös munkáról.

Murai László, a HÖOK budapesti régiós elnöke hozzátette: „természetesen egyáltalán nem volt kérdés az, hogy a HÖOK a program mellé áll. Budapesti egyetemeken és főiskolákon a rendelkezésünkre álló eszközökkel és csatornákon a tavaszi félévben folyamatosan kommunikáljuk a kezdeményezést. Bízunk abban, hogy ezáltal minél több hallgató él majd a kedvezményes lehetőséggel, olyanok is, akik eddig ritkán, esetleg egyáltalán nem jártak színházba.”

SOCIAL MEDIA