Kihirdették a Siemens sajtódíj nyerteseit

Hírek Kiemelt

A Siemens Media Award 2024 hazai díjátadóját április 18-án este tartották, amivel a technológia területén különösen magas színvonalon alkotó újságírók, illetve tartalomkészítők munkáját ismerték el.

 

A pályázatra ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal olyan, 2023. április 1. és 2024. április 5. között publikált médiatartalmakat vártak, amelyek rámutatnak, hogy a technológia hogyan segíti a fenntarthatóság, a gazdaság vagy a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját, hazánk mellett, nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) osztja ki.

A megmérettetés során most Magyarországon 21 pályázatot értékelt a független zsűri – Kocsi Ilona (a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke), Vass Enikő (a Siemens Media Award korábbi díjazottja) és Arató Márk (Siemens Zrt., kommunikációs vezető), – figyelembe véve többek között azok relevanciáját, újszerűségét, stílusát és a szerzője által a témához való hozzáadott értéket is.

Az első helyezettnek járó díjat Kis Judit nyerte, a Forbes 2023. júniusi nyomtatott számában megjelenő, újratölthető aeroszolos dezodor-innovációról szóló Nem próbálkoznak, hanem belekezdenek, és megcsinálják című cikkéért.

A másik két Media Award elismerést is, a technológiai újságírás látszólagos férfiuralmára rácáfolva, női újságírók vihették haza. Zákányi Virág, a GyártásTrend honlapján 2023 októberében publikált, Terápia VR-szemüvegben cikkét, valamint Kocsis-M. Brigitta, a Novum TV 2024. március 18-i adásában látható Minimál invazív és robotsebészeti eljárások kapcsán forgatott riportját díjazta a zsűri. Ezekkel, Kis Judithoz hasonlóan, egy-egy két személyre szóló szállodai pihenést nyertek.

Emellett különdíjban részesült két további pályázó is: Bohák Enikő, a Zöld Ipar Magazin oldalán 2023 augusztusában megjelenő, Így hasznosítják az élelmiszerhulladékot: körforgásban a hollandok kenyere című írása, valamint Sarusi István, Láthatóvá tenni a láthatatlant címet viselő, 2024 márciusában a National Geographic online felületén publikált cikke.

Az öt díjazott munka egyúttal tovább is jutott a Siemens régiós versenyére, ahol a további nyolc ország sajtódíjának kiválasztottjaival méri össze őket a nemzetközi zsűri.

SOCIAL MEDIA