K&H: kétharmadot kapott a magyaroktól a gyorshajtás elleni fegyver

Hírek Kiemelt

Sokkal többen támogatnák Magyarországon a gyorshajtás ellen bevethető átlagsebesség-mérés bevezetését – derül ki a K&H Biztosító biztos jövő felméréséből. A magyarok majdnem kétharmada – 63 százaléka – jó ötletek tartaná ezt a megoldás, szemben a korábbi 56 százalékkal. A kutatás egyébként nagyon felemás képet mutat a gyorshajtásról. A megkérdezettek 81 százaléka szerint sok autós nem tartja meg a sebességhatárokat. Ezzel szemben a jogosítvánnyal rendelkezők 36 százaléka azt mondta, hogy szigorúan mindig csak a megengedett sebességgel megy, 54 százalék pedig – saját bevallása – szerint csak nagyon ritkán lépi túl a sebességkorlátozást.

 

A közlekedés, a sebességkorlátozások és a forgalmi dugók kérdése újból napirendre került az elmúlt hetekben, amelyben szerepet játszott, hogy a járvány miatt ideiglenes kerékpársávok jelentek meg az amúgy jelentős forgalmú utakon. A főváros vezetése pedig egy tervezet elkészítését helyezte kilátásba, amelynek egyik célja a forgalom csillapítása. Konkrét intézkedések még nincsenek, ám a K&H Biztosító 2019 végén készült kutatása szerint a 30-59 éves magyaroknak markáns véleménye van a sebességkorlátozásokról, valamint a gyorshajtás megakadályozásában a nemzetközi példák alapján hatékony fegyvernek mondható átlagsebesség-mérésről.

 

Markáns eltérés

A K&H felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek mindössze 1 százaléka véli, hogy az autósok szigorúan betartják a sebességhatárokat, 18 százalékuk szerint pedig sok sofőr nem hajt gyorsabban a megengedettnél. A válaszadók 71 százaléka szerint azonban sokan nem tartják be a sebességkorlátozásokat, 10 százalékuk pedig azt mondta, hogy szinte senki nem figyel erre.

Teljesen más eredmény jött ki a válaszokból, amikor a jogosítvánnyal rendelkezők nyilatkoztak arról, hogy ők maguk betartják-e a sebességhatárokat. Az autósok 36 százaléka saját bevallása szerint szigorúan kezeli ezt, azaz nem hajt gyorsabban a megengedettnél, 54 százalékuk viszont beismerte, hogy nagyon ritkán megy gyorsabban, mint amennyivel lehetne. A megkérdezettek 10 százaléka szerint előfordul, hogy gyorsan hajt.

 

Többen néznék jó szemmel

Érdekes eredmények születtek a gyorshajtás megakadályozására nemzetközi példák alapján jó módszernek tartott átlagsebesség-mérésre vonatkozó válaszokból. Az átlagsebesség-mérés azt jelenti, hogy egy-egy útszakaszon „eltöltött” idő alapján vizsgálják az autók sebességét. A K&H biztos jövő kutatása szerint a magyarok 63 százaléka jó ötletnek tartaná a bevezetését, azaz nőtt a megoldást támogatók aránya az egy évvel korábban mért 56 százalékhoz képest. A magyarok 37 százaléka szerint viszont nem szeretne átlagsebesség-mérést, közülük például 14 százalékuk kifejezetten rossz ötletnek tartja.

 

Balesetek előidézője

A K&H Biztosító szakértői szerint a személysérüléses balesetek, valamint a kisebb – emberi sérülést nem eredményező – karambolok jelentős része a gyorshajtás számlájára írható. A gyorshajtáson belül mindkét verzió gyakori: az abszolút gyorshajtás, vagyis az adott útszakaszra vonatkozó sebességhatár túllépése, valamint a relatív gyorshajtás, amikor a sofőr nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességet választott.

 

A biztos jövő felmérésről

A K&H és a Free Association a biztos jövő felmérés keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2019. november 15. és 26. között zajlott.

SOCIAL MEDIA