K&H: fiatalok a nyári kártyaboom élén

Hírek

Rákaptak a kártyás fizetésekre a legfiatalabbak: a K&H ifjúsági számláihoz köthető kártyák száma 64 százalékkal emelkedett három év alatt. A kártyákhoz köthető nyári forgalom több mint négyszeresére, 12 milliárd forint fölé nőtt, a vásárlások száma 243 százalékkal emelkedett. A K&H kiemelt céljának tartja, hogy a diákoknak bemutassa a készpénzmentes fizetések lehetőségeit, az általános és középiskolásoknak szóló Vigyázz, kész, pénz! versenysorozata és tananyaga pedig ehhez nyújt gyakorlati segítséget.

 

A nyári hónapokban – júniusban, júliusban és augusztusban – számottevően nő az ifjúsági számlákhoz kapcsolódó bankkártyák forgalma – közölte a K&H, ami azt mutatja: a banki kapcsolat és a készpénzmentes fizetések a fiatalok körében egyre fontosabb. Az ifjúsági számlákhoz kapcsolódó bankkártyák száma jelentősen nőtt, 2019 augusztus végén több mint 33 ezer kártya volt a fiataloknál, három évvel később majdnem 55 ezer, ami 64 százalékos bővülésnek felel meg. A vakáció alatt jelentősen nőtt a kártyás fizetések száma és értéke.

 

Többszörös bővülés

2019 nyári hónapjaiban a fiatalok 833 ezerszer fizettek a kártyájukkal, egy évvel később pedig már 1 millió felett jártak. 2021 nyarán több mint 1,8 milliószor használták a bankkártyát, a múlt évi vakáció alatt pedig megközelítették a 2,9 millió kártyás tranzakciót. Hároméves távlatban tehát a tranzakciók száma 243 százalékkal, több mint háromszorosára nőtt. Még látványosabban emelkedett a kártyás forgalom: 2019 nyarán 2,8 milliárd, 2020-ban 4,2 milliárd, 2021-ben több mint 7 milliárd, 2022 szóban forgó hónapjaiban pedig már 12 milliárd feletti forgalmat értek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy 330 százalékkal, azaz több mint négyszeresére nőtt az ifjúsági kártyás forgalom a vakációs hónapokban. Az egy tranzakcióra jutó költés három év alatt 25 százalékkal 4200 forint fölé emelkedett.

“Egyértelműen látszik a kártyás fizetések népszerűsége, a növekedésben szerepet játszik az okoseszközös tranzakciók térnyerése. A kártyás tranzakció a lakossági ügyfeleknél folyamatosan növekedést mutat, így a fiataloknál is. A 2019-hez képest bekövetkezett bővüléshez hozzájárult a járványhatás, a pandémiás időszakban ugyanis visszaszorult a készpénzhasználat és felpörgött a kártyás forgalom” – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

 

Fókuszban a készpénzmentesség

A készpénzmentes megoldások, ezen belül a kártyás és okoseszközös fizetések megismertetése a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjében is kiemelt szerepet kap. Az országos versenysorozat 2022/23-as szezonjában összesen több mint 500 iskola 8700 diákja és 2080 csapata vett részt a négy különböző korosztályban. A több mint egy évtizedes történelemmel rendelkező vetélkedősorozat résztvevőinek magas száma évről évre azt bizonyítja, hogy a diákoknak szükségük van edukációra, iránymutatásra a pénzügyek területén is, annak érdekében, hogy felnőttként tudatosan intézzék a pénzügyeiket.

 

SOCIAL MEDIA