K&H: a fiatalok pesszimisták, ha fizetésemelésről van szó

Hírek Kiemelt

A dolgozó fiatalok 58 százaléka csekély mértékű, az infláció alatti fizetésemelésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az érintettek közel negyede szerint ugyanakkora nettót kap, mint eddig, csökkenéstől viszont csak 3 százalékuk tart. A férfiak több mint 80 százaléka számít „vastagabb borítékra”, míg a nőknek csak a 63 százaléka derűlátó ezen a téren.

 

Bár a járvány a legtöbb területen felülírta a korábban tervezett forgatókönyveket, a hivatalos statisztikai adatok szerint a bérek a múlt évben emelkedőn maradtak. A 20-29 évesek nettó átlagfizetése 2020 harmadik negyedévében közel 227 ezer forint volt, ami 5,8 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben. Igaz, a közel 6 százalékos bérdinamika elmaradt a kedvezmények nélkül számolt országos nettó átlagfizetés 9,8 százalékos növekedésétől.

 

Ki, mire számít?

A K&H ifjúsági indexe azt vizsgálta, hogy a dolgozó fiatalok mire számítanak a következő időszakban. A felmérésből az derül ki, hogy az érintettek 58 százaléka arra számít, hogy az idén minimálisan, a várható valamivel több mint 3 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben növekszik a nettó fizetése. Ugyanakkor a megkérdezettek közel ötöde, 17 százaléka az inflációt meghaladó béremeléssel számol.

A kutatás szerint a dolgozó fiatalok szintén jelentős része, 23 százaléka az eddigi fizetésével kalkulál, vagyis ők nem várnak emelkedést. A nettó fizetés csökkenésétől nagyon kevesen, az állásban lévő fiatalok mindössze 3 százaléka tart.

 

Optimisták és pesszimisták

A K&H ifjúsági indexéből kiderül továbbá, hogy a dolgozó fiatal férfiak derűlátóbbak a fizetésük alakulását nézve: 81 százalékuk, vagyis 10-ből több mint 8-an az eddiginél nagyobb összegre számítanak havonta. Miközben a nőknek csak a 63 százaléka gondolja azt, hogy magasabb fizetést kap a cégétől.

Eltérőek a várakozások az országon belül is. A nyugati megyékben élő fiataloknak alig több mint a fele, 57 százaléka bízik nagyobb bérben. A keleti országrészben élő társaik között sokkal több az optimista fiatal: 85 százalékuk reménykedik magasabb havi összegben.

 

K&H ifjúsági index

A K&H ifjúsági index kutatás 2012 óta negyedéves rendszerességgel méri a 19-29 év közötti, városokban élő fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban. A kutatásban 2016 óta negyedévente 300 fiatal vesz részt (ezt megelőzően 500). A minta reprezentatív a 19-29 éves városi, online lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Az adatfelvétel 2020. november 6-17. között zajlott.

SOCIAL MEDIA