Két török dráma érkezik márciusban a TV2 Csoport csatornáira

Egyéb Tejszínhub

Két új török sorozatot láthatnak a nézők hamarosan a TV2 Csoport csatornáin. Március 16-án indul a Titkok hálójában a Super TV2 műsorán, A sors útvesztői című dráma pedig március 27-én érkezik a TV2-re.

 

Újabb izgalmas történetet követhetnek figyelemmel a Super TV2 nézői március 16-tól. Hétköznaponként 20 órától indul a Titkok hálójában című új széria.

Ceylin sikeres ügyvédnő, aki bármit megtesz azért, hogy elérje, amiben hisz. Kitartó és bátor. Nem ismer határokat, ha szabályokról van szó, akkor sem, és nem esik nehezére megszegni azokat. Mivel apját jogtalanul börtönbe zárták, kénytelen átvenni a családfő szerepét és mindent megtesz, hogy támogassa édesanyját és kishúgát. Ceylin a saját szabályai szerint „játszik” a bíróságon is, így nem meglepő, hogy miután bizonyítékot próbált lopni, fogdába küldi a szabálykövető és igen jóképű ügyész, Ilgaz. A férfi azonban nehéz helyzetbe kerül, ugyanis megtudja, hogy fivérét, Cinart gyilkossággal vádolják, az ügyet pedig nem más vezeti, mint Pars államügyész, Ilgaz személyes és szakmai riválisa. Ahhoz, hogy testvérét megvédhesse a törvényes retorziótól, Ilgaz kénytelen a rafinált és gátlástalan ügyvédnő segítségét kérni…

A március 16-én induló sorozat egyik főszereplője a Sebzett szívből ismert Pinar Deniz, valamint Kaan Urgancioglu arca is ismerős lehet a nézőknek.

Március 27-től a TV2 műsorán láthatnak új, izgalmas családi történetet. Hétköznap 16:45-kor A sors útvesztőiben Asiye, az egyedülálló anya és gyermekei sztoriját követhetik nyomon.

Miután gyermekei apja magára hagyta Asiyét, egyedül neveli lányát, Nergis-t és fiát, Ugurt. A helyi varrodában szorgalmasan dolgozik, hogy mindent megteremtsen családja számára. Egy nap váratlan látvány fogadja, miután hazatér a munkából: lányát és fiát sokkos állapotban találja. A gyerekek elmondása szerint a szomszéd megpróbálta megerőszakolni Nergist, ezért megölték a férfit. Anya és gyermekei menekülésre kényszerülnek, a körülmények azonban ellenük dolgoznak…

A romantikával teli török drámában lesz árulás, féltékenység, sok öröm és bánat vár a főszereplőkre, akik közül kettőt a magyar közönség is jól ismerhet: egyiküket, Öykü Karayelt a Kuzey Güney című sikersorozatból, míg Akin Akinözüt A bosszú csapdájában láthatták a nézők.

Titkok hálójában március 16-tól minden hétköznap a Super TV2-n, A sors útvesztői március 27-től minden hétköznap a TV2 műsorán.

 

 

SOCIAL MEDIA