Főoldal/Karrier

Új vezetőt nevezett ki a HEINEKEN Hungária

2024 júniusától Orosz Anna tölti be a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatói pozícióját. A szakember az elmúlt tizenöt évben többek között az Egis Gyógyszergyárnál, a Lufthansa Systemsnél és a Bristol Myers Squibbnél szerzett tapasztalatot a vállalati kommunikáció területén.   A szakember kulturális újságíróként kezdte pályafutását, majd a vállalati kommunikáció területén folytatta […]

Tovább olvasom

Brit szakember váltja Békefi Gábort a Dreher Sörgyárak élén

A sörgyártás történelmének egyik fellegvárából, Angliából érkezik új vezérigazgató a Dreher Sörgyárak élére. Mike Jamest a tulajdonos Asahi Europe & International szervezetén belül, korábbi sikereinek köszönhetően választották ki a pozícióra. Kiemelt feladatai között szerepel majd, hogy a magyar sörgyártás eddigi legnagyobb, 100 milliárd forintos beruházását felügyelje és fenntartsa a vállalat növekedési pályáját. A vezérigazgatói pozíciót […]

Tovább olvasom

Sabrina Jacksteit lett a hazai Decathlon új ország-igazgatója

Eddigi pályája során is kiemelt fontosságú szerepe volt az úttörő gondolkodásnak és az ügyfélfókuszú megoldásoknak. A németországi csapatban olyan úttörő kezdeményezéseket vezetett be, mint az adat alapú vásárlói hangulatelemzés vagy a vásárlóközpontú árazási modell. Emellett nagy figyelmet szentelt a munkavállalók teljesítményére és jóllétére is, a helyi HR csapattal közösen olyan működést alakított ki, ami az […]

Tovább olvasom

Bognár Bálint az Indamédiánál folytatja

A nagy múltú szakember a Central Médiacsoport után karrierjét hazánk vezető digitális kiadóvállalatához, az Indamediához tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatói pozíciójában folytatja. Bognár Bálint sokrétű tapasztalattal rendelkezik digitális termékek, szolgáltatások fejlesztésében, valamint innovatív, úttörő projektek vezetésében.    A szakember a Sulinet Programirodánál kezdte pályafutását, innen igazolt az akkor még Sanomaként ismert médiavállalathoz, ahol a Startlap csoport […]

Tovább olvasom

TV2: Távozik posztjáról Ökrös Gergely

Augusztus végén távozik a produkciós és kreatív igazgatói posztjáról Ökrös Gergely, aki a jövőben a családi vállalkozására fókuszál, de tanácsadóként továbbra is számít rá a TV2 Csoport.   Két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a TV2 Csoport menedzsmentjéhez Ökrös Gergely, mint produkciós és kreatív igazgató. Az azóta eltelt időszakban aktívan dolgozott a gyártási és kreatív […]

Tovább olvasom

Új rektor a Corvinus élén: Bruno van Pottelsberghe

Bruno van Pottelsberghe veszi át 2024. augusztus 1-jétől a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól.   A Magyar Közlönyben megjelent a Bruno van Pottelsberghe rektori megbízásáról szóló köztársasági elnöki határozat. A belga egyetemi tanár kinevezését […]

Tovább olvasom

Új közép-európai igazgatót nevezett ki a Prologis

A vállalat közép-európai divíziója örömmel mutatja be új senior vezetőjét, a Csehországból érkező Ondřej Vodičkát, aki a régióban a vállalat tőkeallokációs tevékenységét fogja irányítani.   Vodička tőkeallokációs igazgatóként a Prologis növekedését ösztönző tőkefelhasználást fogja felügyelni a magyar piac mellett Csehországban és Szlovákiában. A Prologis regionális csapatához csatlakozó, prágai székhelyű szakember jelentős iparági tapasztalattal rendelkezik az […]

Tovább olvasom

Új vezetői szerepkörök a Gránit Pólusnál

A Westendet, a Budapest Sportarénát és a Müpát is üzemeltető Gránit Pólus Csoport ESG és Vállalati kapcsolatokért felelős vezetőjének Szemerédi Dóra Dianát, az újonnan létrehozott Innovációs Központ vezetőjének pedig Pálvölgyi Patrikot nevezte ki.   Az adatvezérelt digitális innovációra és a fenntarthatósági szempontokat a transzparens kommunikációban és az együttműködésen alapuló partnerkapcsolatokban is érvényre juttató működésre helyezi […]

Tovább olvasom

Új marketingigazgató a Coca-Cola HBC Magyarországnál

Bojana Nenadovic 2024. július 1-től marketingigazgatóként csatlakozott a Coca-Cola HBC Magyarország csapatához – az új vezető kinevezése előtt hat évet töltött azonos szerepkörben a vállalatnál, ahol Szerbia és Montenegró marketingtevékenységéért felelt.   Bojana 2016-ban csatlakozott a Coca-Cola HBC szerb és montenegrói csapatához Shopper Marketing Managerként ahová széleskörű tapasztalatot hozott magával a British American Tobacco dohányipari […]

Tovább olvasom

Új kereskedelmi vezérigazgató és marketingcsapat a KOMETÁ-nál 

Fabio Valle tölti be 2024 elejétől a KOMETA kereskedelmi vezérigazgatói pozícióját. A több mint 25 éve FMCG területen dolgozó olasz szakember egy 38 fős nemzetközi csapatot koordinál.   Giacomo Pedranzini, a KOMETA 99 Zrt. ügyvezető igazgatója 2024 elején Fabio Vallét nevezte ki a cég kereskedelmi igazgatójának. A szakember a marketing, az értékesítés és a kutatás-fejlesztés […]

Tovább olvasom
Adatvédelmi beállítások