Karácsonyi pályázattal és kampánnyal készül az ünnepekre a Budapest Airport és a KLM Holland Királyi Légitársaság

Hírek Kiemelt

A Vermis digitális reklámügynökség nyerte el a Budapest Airport és a KLM közös karácsonyi kampányának szervezési, lebonyolítási és teljes kommunikációs feladatait.

 

A budapesti repülőtér a várakozások, a találkozások, és a rég várt ölelések helyszíne – egy hely, ahol gyakran egyesülnek barátok, szerelmesek, családok. Idén decemberben a Budapest Airport a KLM Holland Királyi Légitársaság közreműködésével egy nagyszabású karácsonyi pályázattal készül, aminek részleteire az elkövetkezendő hetekben fog fény derülni. A kampány kreatív anyagaival Budapesten offline, ország- és világszerte pedig online találkozhatunk majd – írják.

 

Kocsis Dávid, a Vermis projektvezetője elmondta: „Még végig sem olvastuk a leírást, már tudtuk, hogy nagyon szeretnénk megnyerni a tendert, hiszen mindamellett, hogy egy igazán különleges és megható kampányt terveztünk, nagy kihívással állunk szemben, hiszen a pályázatra civil emberek bevonásával készülünk.”

Váczi Zsuzsa, a Budapest Airport Zrt. légitársasági és turisztikai marketing managere hozzátette: „Eseményekkel, izgalmakkal és érzelmekkel teli hónapok elé nézünk, nagyon örülünk, hogy ezt az időszakot a Vermis-szel közösen vihetjük majd végig egy olyan ünnepi kampány során, amilyenre a Budapest Airport történetében eddig még nem volt példa.”

 

SOCIAL MEDIA