„Januártól ezidáig 200 termék fogyasztói árát tudtuk csökkenteni”

Hírek Kiemelt

A Lidl Magyarország az év eleje óta közel kétszáz termék árát csökkentette tartósan. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek akár 25 százalékkal olcsóbban beszerezhetőek. 

 

Az áruházlánc minden esetben azon dolgozik, hogy vásárlóinak a lehető legjobb áron kínálja termékeit, ezzel összhangban figyelemmel kíséri a fogyasztói igényeket és a piaci változásokat is. Ezt támasztja alá a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérésének eredménye, amely alapján elmondható, hogy a fogyasztók szerint a Lidl a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon. A vállalat 2023 január elsejétől folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezdett, és ezidáig mintegy 200 termék árát mérsékelte. Az érintett árucikkek között helyet kaptak többek között sajtok és egyéb tejtermékek, gyümölcslevek, szendvics feltétek, valamint a mustár vagy akár a bacon is. Így például a rizs ára 11%-kal, a vegyes virágmézé 240 forinttal, míg a 400 grammos körcikkelyes sajt ára pedig 350 forinttal csökkent – írják.

„Hosszú és nehéz tárgyalási periódus eredményének könyvelhetjük el, hogy számos termék esetében kedvezőbb beszerzési árakban sikerült megállapodnunk beszállítóinkkal. Januártól ezidáig 200 termék fogyasztói árát tudtuk csökkenteni, melyeknek mintegy fele legalább 5 százalékkal kerül kevesebbe, közel harmaduk esetében pedig 10-20 százalékkal mérsékeltük az árakat. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a következő hónapokban újabb és újabb tartós árcsökkentéssel álljunk a magyar emberek, családok mellett” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az intézkedéssel tehát a diszkontlánc a heti akciókon felül számos további kedvezményes terméket kínál a vásárlók számára, ráadásul tartósan. Mindezeken túl további megtakarítást jelentenek a Lidl Plus applikációban elérhető, heti szinten 10-12 akciós árucikket jelentő kuponok, a kaparós nyereménykártyák és a vásárlási limitek elérése után járó ajándék termékek vagy számlavégi kedvezmények is – teszik hozzá.

 

Fotó: Maria Lin Kim/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA