Január 2-án indul a Cápák között új évada

Hírek

A formátum eredeti változata, az angol Dragons’ Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több mint 40 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre. Az RTL Klub üzleti showműsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának. A Cápák között hazai indulása óta a Cápák a műsorban összesen majdnem egymilliárd forintot ígértek oda.

 

A már jól ismert Cápák új ötletekre harapnak

• Tomán Szabina, a Toman életmódprogram megalkotója, magyarországi Tomán Diet tulajdonosa. 28 üzlete van Magyarországon, Romániában és Ausztriában és Németországban, 15 ezer embernek segített már módszerével új életet kezdeni;

• Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország Kft. tulajdonos-elnöke, a PepsiCo termékek forgalmazója, a nemzetközi márkaépítés mestere; befektetőként a legkülönbözőbb szektorban vannak érdekeltségei csaknem 2 milliárd forint értékben.

• Balogh Péter, az egyik legsikeresebb hazai startup alapítója, Magyarország legaktívabb angyal-befektetője, 2020-ban az Év befektetője-díj nyertese. A startup közösség meghatározó tagja, csapatait nemcsak pénzzel segíti, hanem mentorálja is.

• Lakatos István, a Bravogroup Holding társalapítója és vezérigazgatója. Folyamatosan új iparágakban terjeszkedik, ahol célja piacvezetővé válni és új tehetségeket felkarolni. Született csapatkapitány, aki a számokra épít.

• Moldován András, számos vállalat sikeres befektetője, évente 160 ezer sertést hizlal, a Jack’s Burger étteremlánc tulajdonosa. Lifestocker állattenyésztési szoftverét a hazai sertés-és baromfipiac számos jelentős szereplője használja.

A műsor házigazdája továbbra is Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu.

 

A Cápák között gyártója a Magyar Film- és Média Akadémia

Máté Krisztina, a műsor producere: „Az előző évadban 15 vállalkozóval ráztak kezet a stúdióban a Cápák, ezekhez 326 millió forintnyi befektetést ajánlottak fel. Nagy büszkeség, hogy egyre jobban szeretik a nézők, évadról évadra többen nézik, nemcsak a tévében, hanem az az RTL Most-on is és egyre több fiatal csatlakozik a rajongók táborához. Sőt, olyan történeteket is hallok, hogy az egészen kis gyerekek már nem Gazdálkodj okosant, hanem Cápásat játszanak”.

Varró Szabolcs, az RTL Klub kreatív producere: „Az eddigi évadokhoz képest sokkal több fiatal vállalkozó és jó ötlettel rendelkező kezdő üzletember jelentkezett. Ők a Cápák között korábbi sikeres vállalkozóit látva döntöttek úgy, hogy megpróbálják sikerre vinni üzleti elképzeléseiket. Ez is bizonyítja, hogy a Cápákhoz érdemes befektetési ajánlattal érkezni! Emellett a már nagy üzleti múlttal rendelkező cégeket is látni lehet majd műsorban. Így a vállalkozások mögött rejlő izgalmas emberi történetek, és sorsfordító pillanatok szemtanúi lehetnek azok, akik velünk tartanak a Cápák között új évadában!”

 

Ők a Cápák között stratégiai és szakmai partnerei

A műsor a partnereinek köszönhetően eddig is plusz támogatásokhoz és üzleti lehetőségekhez juttatta azokat, akik szerepeltek az RTL Klub üzleti showműsorában – nem lesz ez másként az új évadban sem.

• SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft- Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató: „A SPAR Magyarországnál fontos a bizalom. Örülünk, hogy újból egy olyan nemes ügy mögé állhatunk támogatóként, ahol ennek a fogalomnak jelentősége van.  Amikor a Cápák között mentorai kiválasztják azt a versenyzőt, akinek a vállalkozásában fantáziát látnak, és boldogulásába ők maguk is befektetnek, ezt a bizalmat közvetítik. A SPAR ehhez teszi hozzá azt a szakmai és üzleti hátteret, amellyel a legjobb versenyzők számára utat nyit egy nagyobb, szélesebb piac és egy lendületesebb fejlődési út felé.  Ez jó a versenyzőknek, de ugyanilyen jó a vásárlóinknak is, hiszen olyan terméket vehetnek le ez által a polcainkról, amelyben magyar tudás, tehetség, elszántság és bátorság tükröződik. Hiszünk a hazai kis vállalkozások erejében, és bízunk a sikereikben, amelyeket közösen érhetünk el”.

• K&H Bank – Rammacher Zoltán, kkv marketing és értékesítés támogatás vezető: „Azért vagyunk 4. éve a műsor stratégiai partnere, mert hiszünk benne, hogy fokozza a vállalkozói kedvet és hozzájárul a már működő cégek tudatosabb pénzügyi döntéseihez, sikereihez, ami számunkra is kiemelten fontos. A vállalkozásösztönzés mellett elkötelezett, vezető pénzintézetként azt látjuk, hogy a vállalkozók – a járvány ellenére is vagy éppen ezért – folyamatosan keresik a fejlődési lehetőségeket. Mi ehhez adunk támogatást, az üzletetide.hu oldalunkon a vállalkozásindításhoz és -fejlesztéshez, valamint a pénzügyi tudatosság erősítéséhez kapcsolódó szakmai tartalmainkkal. Innovatív finanszírozási megoldásainkkal pedig hozzásegítjük őket a sikeres induláshoz és szintlépéshez. Hiszen az elmúlt több mint 30 év tapasztalata alapján és több mint 120 ezer vállalkozói ügyfelünket jól ismerve tudjuk és értjük a cégek igényeit. Emellett az elmúlt évekhez hasonlóan idén is pénzügyi mentorként segítjük a Cápák közöttben szereplő vállalkozásokat, a K&H az innovációért és fenntarthatóságért különdíjunk nyertesét pedig egy 1 millió forint értékű szakmai mentorprogrammal támogatjuk majd a céljai elérésében.”

Telekom – Nyiri Mária, KKV szegmenskommunikációs vezető: „A Telekom a kezdetektől stratégiai partnere a Cápák közöttnek, a KKV-k elkötelezett partnereként igyekszik rávilágítani arra, hogy a digitalizáció minden vállalkozás számára biztosíthatja az előrelépést, amely mindenki számára mást jelent: lehet ez akár a versenyképesség növekedése, akár a hatékonyabb munkavégzés, a rugalmasság vagy éppen az ügyfélkör bővülése. A Telekom idén is elismeri a digitálisan nyitott vállalkozásokat a Digitálisan Tettrekész Díjjal és az évad végén gazdára talál a Fődíj is. A Telekom kiemelt figyelmet fordít a fiatal vállalkozókra: különdíj keretében keressük azt a digitálisan tettrekész vállalkozót is, aki a Telekom Kraft programba bevonva szakmai mentorációt kap vállalkozása fejlesztéséhez. Hiszünk abban, hogy minden vállalkozás digitalizálható, és, hogy a digitális lehetőségek lehetővé teszik a fejlődést, az üzleti eredményesség magasabb szintjének elérését. Az elmúlt években a Telekom Hello Biznisz edukációs platform üzletfejlesztési, valamint digitalizációs tartalmaival, vagyis a D tervekkel is igyekeztünk támogatni a vállalkozásokat. Ehhez illeszkedik a Cápák között díjazottjainak elismerése is, amellyel célunk, hogy rajtuk keresztül minél több KKV-hoz jussanak el a fejlődésük jó példái.”

• Ford Magyarország – Szabó Attila ügyvezető igazgató: „A Ford márka több mint 110 éves története során, szerte a világon, számos alkalommal vállalt kezdeményező, úttörő szerepet a vállalkozások, kisvállalkozók támogatásában, mellyel aktívan segítette egyes szolgáltatások, iparágak fejlődését. A Ford haszongépjárművei a szó szoros, és átvitt értelmében is a vállalkozások motorjai. Büszkék vagyunk arra, hogy a praktikus, korszerű, megbízható, és alacsony üzemeltetési költségű modelljeik hozzájárulnak nem csak a vállalkozások mobilitásához, de a cégek folyamatos fejlődéséhez, és a díjnyertes designnal a megjelenéséhez is. Európa vezető haszongépjármű gyártójaként pedig célunk, hogy hagyományosan megbízható személy- és áruszállító modelljeikben olyan innovációkat tegyenek elérhetővé elsőként a piacon, mint a környezetbarát hibrid és elektromos technológiák széles portfóliója. A showműsor kínálta egyedülálló lehetőséggel élve a Ford Magyarország támogatja a vállalkozók és befektetők egymásra találását” – fogalmazott Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

• Opten – Tóth Tamás ügyvezető igazgató: „Hogy miért támogatjuk már második éve a Cápák között műsort? Mert szeretjük a sikertörténeteket. Az elmúlt időszak sokak számára volt nehéz – akár üzletileg, akár lelkileg. Az embereknek nagy szüksége van pozitív történetekre, sikerekre, példaképekre. És még valamire: hitre. Hinni kell abban, hogy bátorsággal, kitartással és jó szakmaisággal igenis el lehet érni sikereket. Céginformációs cégként persze azt is látjuk, hogy nem mindenkinek úgy alakul a története, ahogy tervezte. De egy biztos: ha meg sem próbálják, akkor biztos nem sikerül. 30 éve még én sem gondoltam volna hova juthat el az OPTEN mostanra. A vállalkozások adatai mögött mindig emberek, történetek állnak. A családomnak és nekem az egész életünket megváltoztatta az, hogy hallgattunk ösztöneinkre és elég bátrak voltunk ahhoz, hogy felcseréljük a biztos alkalmazotti létformát, egy kevésbé kiszámítható, de annál kalandosabb világra. Most azt szeretnénk támogatni, hogy minél többen élhessék át azt az érzést, amit a sikeres cég vezetése ad és talán a műsor kapcsán kedvet kapjanak a vállalkozáshoz olyanok is, akik eddig nem merték ezt megtenni”

 

A Cápák között idei évadához csatlakozó új partnerei:

• Shoprenter – Kulcsár István Róbert vezető tanácsadó: „A Shoprenter ökoszisztémával segítünk elindulni, növekedni és piacvezetővé válni. Már induláskor egy professzionális webáruház-rendszert biztosítunk, amely stabil alapot nyújt az ügyfeleink álmainak megvalósításához. A növekedést több mint 5500 magyarországi webáruház tapasztalataira építjük, stílusos megjelenéssel és sokszínű alkalmazásainkkal támogatjuk, hogy a webáruházak éjjel-nappal bevételt termeljenek”.

• Vízangyal – Horváth Erika képviselő: „A Vízangyal márka számára fontos, hogy támogassa a Cápák között versenyzőit és a kezdő vállalkozásoknak is példát mutasson, hiszen a Vízangyal brand is egy új, fiatal márka a szépségápolási termékek között. A Cápák között műsorban a vállalkozók lehet, hogy most még kishalként lépnek a Cápák elé, de kitartással, minőségi befektetett munkával, és az alkalmazkodás képességével mindenkinek adott a lehetőség, hogy akár Cápává nője ki magát a jövőben. Ehhez szeretne a Vízangyal brand is lendületet adni, és támogatást nyújtani a Cápák között versenyzőinek”.

 

A Cápák között január 2-ától minden vasárnap 18 óra 50 perctől az RTL Klub műsorán.

Az epizódok a televíziós premiert követően visszanézhetők az RTL Most felületén.

 

Teaser:

Január 2-án érkezik a Cápák között új évada!

Az RTL Klub üzleti showműsorának negyedik évada január 2-tól minden vasárnap 18:50-kor az RTL Klubon!

 

 

Sajtótájékoztató:

Nézd meg a Cápák között 4. évadának sajtótájékoztatóját!

A Cápák között 4. évadának sajtótájékoztatóján a befektetők, a műsor készítői és a stratégiai partnerek is megszólaltak, valamit az is kiderült, hogy az RTL Klub üzleti showműsorának új évada 2022. január 2-án kezdődik.

 

 

Sajtótájékoztató részletek:

Miben lesz más a Cápák között 4. évada? A befektetők elárulták!

A Cápák a korábbi évek tapasztalataival felvértezve vágnak bele az új évadba, ami a COVID-helyzet miatt is eltér majd az eddigiektől.

 

Ezek a Cápák kedvenc befektetései az előző évadból

A befektetők felelevenítették az előző évad legjobb üzletkötéseit a 4. évad sajtótájékoztatóján. Mutatjuk, hogy melyik vállalkozás lopta be magát a leginkább Balogh Levente, Lakatos István, Balogh Péter, Tomán Szabina és Moldován András szívébe.

 

Sikertörténetek: teljesen megváltozott a Cápák között vállalkozóinak élete

Milyen pozitív hatásai voltak a Cápák közöttnek a pitchelő vállalkozók életére? A kishalak a műsor 4. évadának sajtótájékoztatóján osztották meg tapasztalataikat.

 

Máté Kriszta: A kisgyerekek már nem Gazdálkodj okosant, hanem Cápásat játszanak

A Cápák között producere a 4. évad sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy új partnerek csatlakoztak az üzleti showműsorhoz.

 

Varró Szabolcs: Minden eddiginél több fiatal vállalkozó jelentkezett a műsorba

A Cápák között kreatív producere közel kétezer vállalkozással találkozott eddig összesen, közülük kerültek ki azok, akik lehetőséget kaptak, hogy meggyőzzék a befektetőket.

 

A műsor hivatalos oldalai:

 

Web: www.rtl.hu/capakkozott

Facebook: https://www.facebook.com/capakkozott

Instagram: https://www.instagram.com/capakkozottrtl/

#cápákközött

 

Fotók: www.sajtoklub.tv

 

SOCIAL MEDIA