Ízorgia Havas Dórával a TV Paprika új sorozatában

Hírek Kiemelt

Saját gyártású sorozatot indít „Tudatos hedonista – vegán kiadás” címmel az új esztendőben a TV Paprika. Az AMC Networks főzőcsatornájának hétvégenként jelentkező műsorában olyan receptek sorával ismerkedhetnek meg a konyhaművészet szerelmesei, amelyek révén kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával igazi ízorgiát varázsolhatnak asztalra, és kiderül az is, mennyire nehéz a címben szereplő módon élni.

 

Hogy ki a tudatos hedonista? Havas Dóra, a TV Paprika műsorainak állandó háziasszonya szerint az, aki miközben szeret jókat enni, két kanállal habzsolni az életet, törekszik arra is, hogy egészségesen étkezzen, és választásaival ne károsítsa, vagy legalábbis a legjobban védje a bolygót. Mindez kényes egyensúlyt, egy minden diétánál fontosabb életfelfogást feltételez, amelynek lényegét a csatorna új műsora néhány könnyen elkészíthető recepten keresztül igyekszik bemutatni a képernyők előtt ülőknek, főzőcskézőknek.

A TV Paprika „Tudatos hedonista – vegán kiadás” címmel induló új, saját gyártású sorozata, kizárólag növényi alapanyagokat terítékre hívó, egészséges ételekkel ismerteti meg a nézőket. Nyitóepizódja mindjárt az új esztendő első hétvégéjén,  január 4.-én, szombaton 11:00-tól és 01.05-én, vasárnap 11:00-tól várja majd a kulináris örömök, a különleges ínyencségek kedvelőit. A részenként három vegán recept hozzávalóit, elkészítésének és tálalásának módját bemutató műsor több meglepetést tartogat az érdeklődők számára. Köztük például, hogy a tudatos hedonistává váláshoz nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, és a legkevésbé sem muszáj teljesen szakítanunk a már megszokott ízekkel, a család kedvelt fogásaival, hiszen számos népszerű ételünket hagyományosan vegán formájában ismerjük.

Új sorozatával a TV Paprika csatlakozik a nemzetközi Veganuary mozgalom által inspirált magyar Veganuár kihíváshoz, amely 2025-ben a „Tiszta test. Tiszta lélek” mottóval biztatja a vegán életmód harminc napos kipróbálására az érdeklődőket. A csatorna új műsorából a nézők ízelítőt kaphatnak a „vegán januárból”, és abból is, milyen „tudatos hedonistának” lenni.

Megtudhatják például, hogy a tudatos hedonista igazi ízorgiára vágyik, és nem pusztán eszik, illetve iszik, hanem valóban kiélvezi az elfogyasztott ételt, italt, egy darabka kenyérben meglátja a szélben hajladozó búzát, a pohárka csillogó borban a szőlőszemet, az azt érlelő napsugarak ragyogását. Bármennyire is szereti az édes bűnbeesést, józanul mértékletes, nem árt a környezetének, a hétköznapok szürkeségében is megtalálja az örömöt egy gyorsan szervírozható saláta, vagy desszert révén.

Aki valóban nyitott a világ kényes egyensúlyának megtalálására, az készen áll más vidékek ízeinek felfedezésére, a különlegességek megismerésére, és a TV Paprika adásaiban Havas Dóra megmutatja azt is, hogyan tervezzük meg mindehhez egy addig sosem próbált recept elkészítését, az étel tálalását, elfogyasztását, hogy végül tényleg tudatos hedonistává válhassunk.

Tudatos hedonista – vegán kiadás premier és ismétlések:

01.04-én 11:00 premier és 17:00 ismétlés

01.05-én 11:00 premier és 17:00 ismétlés

 

SOCIAL MEDIA