Vagy huppantál már le olyan kanapéra, amin nincs párna? Az ilyen apró részletek kihagyása olyan, mintha kenyér nélkül próbálnál szendvicset készíteni – nem az lesz a végeredmény, amit vártál. És nincs ez másképp a lakberendezésben sem.
„Az elménk természetes törekvése, hogy a dolgokat teljesnek és befejezettnek érezze. Ezért zavaró, ha kimarad egy szövegből egy betű, vagy ha hiányzik a puzzle egy darabja. Az emberi észlelést többek között az úgynevezett Gestalt pszichológia vizsgálja, melynek egyik lényege, hogy az emberek hajlamosak a látottakat egésznek tekinteni és a részeket, részleteket úgy összerakni, hogy azok egy összefüggő egészet alkossanak. Ha pedig ez nincs meg, akkor az agyunk addig dolgozik és koncentrál az adott dologra, amíg a hiányos információkat ki nem egészíti és teljessé nem teszi” – fejtette ki Fuller Bianka, pszichológus.
Az innovatív technológiáktól a fenntartható anyagokig a teljes körű otthoni megoldások átfogó szemléletükkel sokat tehetnek azért, hogy komfortosabban érezd magadat az otthonodban.
„Egy jól megtervezett és funkcionális belső tér növeli a komfortérzetet és csökkenti a stresszt. Ha minden tárgynak megvan a helye és funkciója, az biztonságérzetet ad, hasonló érzésekkel tölti el az embert, mint mikor beilleszti a puzzle utolsó darabját. Ilyenkor az ember elégedett és nyugodt, ellenben a hiányosságok frusztrációt és elégedetlenséget váltanak ki” – tette hozzá Fuller Bianka. „Mivel a mai világban rengeteg olyan ingerrel találkozunk, ami a figyelmünket követeli, érdemes azokon a területeken, ahol miénk a kontroll, figyelni arra, hogy a környezetünk minket szolgáljon, ne pedig figyelmi kapacitást vigyen el. Ezért is van az embernek nagy igénye a funkcionalitásra például az otthonában.”
Az apró részletek, mint például a megfelelő színek, a bútorok elrendezése és a személyes tárgyak jelenléte, vagy éppen a praktikus kényelmi funkciók mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az otthonunk teljesnek és kényelmesnek érződjön. Hiszen ezeket mind az észlelésünkkel dolgozzuk fel, és még ha csak pár másodpercig is, de figyelem elakadást, frusztrációt válthat ki például az, ha valami nem funkcionális, vagy van valami, ami tudjuk, hogy jobb és praktikusabb is lehetne. Hiszen a teljesség iránti vágy itt is ugyanúgy megjelenik, például egy puzzle kirakásánál vagy egy szöveg olvasásánál. Egy jól megtervezett, funkcionális és esztétikus otthon növeli a biztonságérzetet, és elősegíti a mentális jólétet.
A tetőtéri ablakok elengedhetetlen elemei a beépített tetőtérnek, és bár a kényelem nem elengedhetetlen feltétel, és bizonyosan boldogulni is tudsz nélküle – hiszen biztosak vagyunk benne, hogy a címet és a felvezetést is el tudtad olvasni a hiányzó magánhangzók ellenére –, az apró részletek hiányát észre fogod venni, ha nincsenek ott. Elvégre, a teljes képhez minden puzzledarabra szükséged van, és akkor érezheted magadat igazán nyugodtan és kényelmesen, ha semmi sem hiányzik – legyen szó akár írott mondatokról, akár hővédő kiegészítőkről.
A hővédő fényzáró rolók akár 6 fokkal is képesek csökkenteni a tetőtér hőmérsékletét, és a besugárzó hő akár 93 százalékát is kiszűrik. Ezek a VELUX saját mérései szerinti, egy szimulált déli tájolású helyiség adatai a legnépszerűbb 2 db VELUX GLL 61 típusú tetőtéri ablakkal, MK06 méretben (780 x 1178 mm), 2023 júliusban és augusztusban, Budapesten mérve. A VELUX 2023 évi tanulmánya alapján a tetőtéri kiegészítők hatásáról a nyári hónapokban. A VELUX hővédő fényzáró rolók hatékony fényzárást tesznek lehetővé éjjel és nappal is – írják.