Ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra

Hírek Kiemelt

A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.

 

Magyarország vezető állásportáljának szolgáltatásait 2019-ben összesen több mint 15 ezer munkáltató vette igénybe. Azoknak az intézményeknek, ahol a koronavírus (COVID 19) szembeni küzdelemhez van szükség új munkaerőre, a Profession.hu díjmentessé tette a hirdetést feladását.

„Olvassuk a híreket, látjuk, hogyan teljesítenek erőn felül az egészségügyben dolgozók, hogy megelőzzék a koronavírus további terjedését, illetve a lehető legmagasabb szinten lássák el azokat, akik már a betegség tünetével kerültek a kórházba. Bízunk benne, hogy azzal az aprósággal, hogy ingyenesen segítjük az intézmények és a szakemberek egymásra találását kicsit mi is tudunk segíteni a munkájukban” – magyarázta a döntést Martis István, a profession.hu ügyvezető igazgatója.

SOCIAL MEDIA