Idén is kiosztották az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését az arra érdemes vállalatoknak

Hírek

Minden év novemberében tíz vállalat örömében osztoznak a díjkiosztó gálán az előző évi üzleti etikai díjazott cégek és az újonnan díjazottak vezetői, munkatársai, családtagjai. Tíz díjazott cég tulajdonosa, vezetője vehette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűri által odaítélt 2022. évi Üzleti Etikai Díjat.

 

Az idei Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségére eljöttek az előző évi díjazott cégek vezetői, tulajdonosai, ezzel a hűségüket és elkötelezettségüket is kifejezve a tisztességes és felelős üzleti magatartásmód iránt. Az öröm, a büszkeség és a ráébredés most is, mint minden évben megjelent a díjat kapó cégek vezetőinek köszönő beszédeiben. Díjjal a kezükben a mikrofon előtt szívből jövő szavakkal köszönték meg az elismerést. Bevallották, soha nem gondoltak arra, hogy a világ legtermészetesebb viselkedéséért, a tisztességes, becsületes, másokra tekintettel levő, felelős üzleti jelenlétért díjat lehet kapni. Velük együtt immár 130 működő cég viselheti büszkén az üzleti etikus vállalat jelzőt és vele együtt használhatja az üzleti etikai díj logóját, emblémáját – írják.

 

2022-ben a Kisvállalat kategória nyertesei:

  • Derik Hungária Kft.
  • Faberland Kft.
  • Losonczi Innovation Kft.
  • RG-Stúdió Kft.
  • J&J Center Kft.

2022-ben a Középvállalat kategória nyertesei:

  • ÉMK Kft.
  • Fétis Kft.
  • Metalloglobus Kft.

2022-ben a Multinacionális vállalat kategória nyertesei:

  • BorsodChem Zrt.
  • Eaton Enterprises Hungary Kft.

 

Demcsák Mária, aki László Ervinnel együtt 2000-ban alapította az Üzleti Etikai Díjat elmondta: „Idén több mint 80 jelölést kaptak a szervezők, ezekből több, mint 70 cég kapott pályázatra felkérést és 35 értékelhető pályázat érkezett az üzleti szektorból. Az eddig díjazott cégek vezetőiből álló zsűrinek nehéz dolga volt. A rendkívül erős, hiteles pályázatokból nem volt könnyű csak 10 céget kiválasztani nyertesként.  37 vállalatvezető szavazott arról, mely cégeknek adjanak bizalmat, amelyek megőrzik a díj, az üzleti etikus jelző használatával járó felelősséget. A díjazottaknak az elismerés nem kerül semmibe. Elvárás feléjük a példamutató, tisztességes üzleti jelenlét és a fenntartható fejlődésért tettek, cselekedetek fokozott beépítése és annak edukálása.” A díj és az etikus cég jelzőjének viselése örökre szól, azt csak az alapítók vonhatják vissza.

Demcsák Mária elmondta azt is, hogy a pályázatra az országos gazdasági szakmai szervezetek, kamarák elnökségi döntéssel jelölnek tagjaik sorából és maguk a cégek önjelölést nyújthatnak be. A jelöltek közül azonban csak azok nyújthatnak be pályázatot, amely cégeket arra kifejezetten felkérnek az alapítók.

 

SOCIAL MEDIA