Hírek

Egy paradigmaváltás közepén van az emberiség – a HR-t is átformálja az AI-forradalom

Idén várhatóan mintegy 165 milliárd dollárt költenek világszerte mesterséges intelligencia (AI) megoldásokra, beleértve a szoftvereket és a hardvereket is, és ez az összeg az évtized végére megközelítheti majd az 1600 milliárd dollárt – derül ki a Precedence Research előrejelzéséből. Az AI térhódítása évről-évre számos szakmában erősödik, ehhez a trendhez természetesen a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik […]

Tovább olvasom

Sztárbox : Két mérkőzés is kiütéses győzelemmel végződött a első negyeddöntőben

Megkezdődött a harc a Sztárbox győzelmi öveiért, ami egyben azt is jelenti, hogy hárman tovább jutottak az elődöntőbe, hárman pedig búcsúztak a versenytől. A férfi középsúly mezőnyét tovább erősíti Molnár Áron, aki kiütéses győzelemmel búcsúztatta ellenfelét, Frohner Fecót. A női könnyűsúly mérkőzése is emlékezetes pillanatokkal gazdagította a helyszínen és a televíziók képernyői előtt a szurkolókat. […]

Tovább olvasom

Érdemes devizabefektetésekben gondolkodni, gyengülhet a forint

A következő időszakban ismét visszatérhet a fokozatos gyengülő trend a forint piacán, ezért egyre inkább érdemes a devizabefektetések irányába nyitni a megtakarítóknak – közölte a K&H, befektetési szakembereinek előrejelzése alapján. Emellett a mostani kilátások szerint a hosszú lejáratú kötvényeket is érdemes számításba venni, ahogyan a fenntarthatósági előnyök miatt a felelős befektetéseket is.   Jelentősen változott […]

Tovább olvasom

VOSZ Barométer Q3: nem változott jelentősen az üzleti hangulat, de nehéz időszakra számítanak a hazai vállalkozások

Bár nincsen jelentős elmozdulás, már látszódnak a repedések – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán.   Azzal együtt, hogy a VOSZ tagvállalkozásai inkább az erős és prudens vállalkozások közé tartoznak, a makrogazdasági változások már láthatóan érintik ezeket, mint a megrendelések elmaradásai, a szakmai munkaerő hiánya és […]

Tovább olvasom

Európai  felhőszolgáltatást indít az Amazon Web Services

Elindult az Amazon Web Services (AWS) új, független, a legszigorúbb adatvédelmi és működési követelményeknek megfelelő európai felhőszolgáltatása, az AWS European Sovereign Cloud, amely fizikailag és logikailag is elkülönül a meglévő AWS-régióktól, ugyanakkor azokéval azonos biztonságot, rendelkezésre állást, valamint teljesítményt nyújt minden európai, a szigorúan szabályozott iparágakban és a közszférában tevékenykedő felhasználó számára.   A szolgáltatás […]

Tovább olvasom

Akcióban a gyermekvédelmi törvény: újabb abszurd jogalkalmazás

Kizárták a 18 éven alattiakat a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról, mert LMBTQI emberek is szerepelnek a képeken. A Nemzeti Múzeum lépése megfosztja a 18 év alattiakat attól, hogy megismerjék az LMBTQI embereket érő hátrányokat, és lássák, miképpen képes egy közösség összefogva szembemenni a társadalmi kirekesztéssel – írja közleményében a Háttér Társaság.    Október 28-án jelent meg […]

Tovább olvasom

Foodora: Ezer bukósisakkal a biztonságos közlekedésért

Az ételkiszállító működésében fontos szerepe van a biztonságos közlekedésnek, a foodora futárpartnerek jelentős hányada ugyanis biciklin teljesíti a napi címadagot. A vállalat elkötelezett amellett, hogy minél fiatalabb kortól megismerhesse a lakossággal a felelős közlekedés alapjait, ezért idén ősszel több mint 1000 bukósisakot adományozott olyan szervezetek, egyesületek és önkormányzatok számára, akik szívükön viselik a két keréken […]

Tovább olvasom

Online pr-szótárt jelentetett meg a Magyar PR Szövetség

Ha mindig is tudni szeretted volna, mit jelent az USP vagy az EVP, mi a különbség a márkanagykövet és a márkaképviselő között, vagy miből fejlődtek ki a sajátmárkás termékek, akkor érdemes felkeresned a Magyar PR Szövetség pr-szótárát. A hiánypótló online kiadványt az októberi Drinks&Links rendezvényen mutatta be a szótár alapító-főszerkesztője, Dr. Sós Péter János, az […]

Tovább olvasom

Benne leszünk a tévében?

Nagy lehetőség egy piacvezető országos televíziócsatornán bemutatni a saját gyártású tévéműsorunkat. Fontos azonban, hogy jogilag is átgondolt tervvel üljünk le a tárgyalóasztalhoz a médiaszolgáltató képviselőivel. Hogy mik a legfontosabb szempontok, és mire kell felkészülnünk? Összegyűjtöttük az alapvető tudnivalókat.   Szerzők: Hennelné dr. Komor Ildikó | irodavezető ügyvéd | Komor Hennel Attorneys E-mail: ildiko.komor@komorhennel.hu Dr. Kalmár […]

Tovább olvasom

Sztárban sztár leszek – Drámában nem volt hiány: A mesterek vitáitól visszhangzott a stúdió

Tóth Gabi eloszlatta a pletykákat: Elárulta, hogy valójában mi történt vele   Majkának vérben forgott a szeme: Pápai Joci készítette ki végleg   Majka Tasi Dávid képébe röhögött: „Vagy legyél jó, vagy legyél szar”   Verekedés a Sztárban Sztár leszek!-ben? Majka kivonult a stúdióból   Sosem gondolnád, mi jelentette Engel-Iván Lilinek a legnagyobb kihívást   […]

Tovább olvasom