Hírek

A kkv-k harmada használ mesterséges intelligenciát a marketingjében

Év elején, amikor a mesterséges intelligencia (MI) széles körben elérhetővé vált a kis- és középvállalkozások számára, senki sem számított arra, hogy az új technológia ilyen gyorsan elterjed. Egy friss kutatás szerint mára minden harmadik kkv alkalmazza az MI-t marketingcélokra, ezzel az eszköz gyorsan bekerült a legnépszerűbb marketingeszközök közé.   A Marketing Commando 2009 óta követi […]

Tovább olvasom

A négyezer forintos zsebpénz kevesebb mint három hamburgerre elég

Lejtőre került az infláció az elmúlt hónapokban a korábbi csúcsértékekről. Idén tavasszal még bőven 20 százalék felett volt az éves drágulás üteme, októberre pedig 9,9 százalékra lassult. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyon sok termék ára már nem emelkedik olyan ütemben, mint korábban. A diákok körében is népszerű termékek árán is látszódik már az […]

Tovább olvasom

Stratégiai megállapodást kötött a WHC Csoport és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

A megállapodás értelmében a WHC Csoport amellett, hogy folyamatos erőforrást biztosít és közreműködik a karitatív szervezet tevékenységében, teljeskörű HR támogatást nyújt számukra. A három évre szóló partnerség célja, hogy közös erővel segítsék a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek felzárkóztatását, valamint különböző adománygyűjtő akciókkal és karitatív programokkal tegyenek a szegénységből kiutat kereső családok megsegítéséért.   […]

Tovább olvasom

Újabb szabadalom a Lyme-kór kimutatására szolgáló magyar tesztnek

A DualDur teszt kulcsát jelentő sejttechnológiai folyadék és előkészítési módszer után most az automatikus sötétlátóteres mikroszkópia vizsgálatuk (AIM) során használt egyedi fejlesztésű eszköz is szabadalmat kapott. A rendszer a mesterséges intelligencia segítségével lehetővé teszi, hogy eddig el nem érhető érzékenységgel mutassák ki a Lyme borreliosist okozó baktériumok jelenlétét a betegek véréből.   A DualDur validált, Európa legnagyobb […]

Tovább olvasom

Szexi műkincshamisítók és egy rejtélyes gyilkosság a STORY4 műsorán

Magyarországon eddig még nem látott sorozatok érkeztek a STORY4-re. Itt A rossz kislány csínytevései, a Madame Blanc nyomoz, a Szélhámosok és a Borászok közt.   A Network4 csoport szórakoztató csatornáján mutatkozik be a 2022-es A rossz kislány csínytevései (a nyitóképen) című tíz részes minisorozat, amelyet a Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa regénye alapján készült. A […]

Tovább olvasom

Vásárlási döntéseinkre jobban hatnak az impulzusok, mint az információk

Ugyan a magas inflációs környezetben nő a fogyasztói tudatosság, továbbra is meghatározóak az impulzusok a kelet-közép európai fogyasztók vásárlási szokásaiban – derült ki a Publicis Groupe felméréséből, amely 5 ország 110 ezer fogyasztójának bevonásával készült. A GWI globális fogyasztói magatartáskutatóval együttműködésben végzett, Lengyelországra, Romániára, Bulgáriára, Csehországra és Magyarországra kiterjedő kutatás kimutatta azt is, hogy a […]

Tovább olvasom

Hatrészes bűnügyi dokuszériát mutat be a Viasat Explore

Colin McLarennel, az egykori beépített zsaruval forgattak egy feltáró dokumentumsorozatot, amely New York-i klánok hat ikonikus alakjának felemelkedését, szárnyalását és bukását mutatja be törvényszéki bizonyítékok, kriminálpszichológia és a nyomozó személyes tapasztalatainak felhasználásával. A Maffia gyilkosok Colin McLarennel című hatrészes bűnügyi dokuszériát nálunk a Viasat Explore csatorna adja, 2023. november 22-étől szerdánként 21:00 órától.   Nézzünk […]

Tovább olvasom

Anti-Black Friday: Szabó Győző és Döbrösi Laura is a túlfogyasztás ellen kampányol

Black Friday napján nemet mondani a shoppingolás csábítására? Nem könnyű kihívás. Mégis egyre többen sürgetik, hogy maradjunk tudatosan távol a szükségtelen vásárlástól és a tárgyak felesleges felhalmozásától nemcsak november 24-én, hanem az év minden napján. Radikális akcióval, túraáruházainak teljes körű zárva tartásával tiltakozik a környezetromboló vásárlási láz és a Black Friday ellen az outdoor ruházatot […]

Tovább olvasom

Az Árulók: Egy halál és egy visszatérés

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik epizódjában Schumacher Vanda lett az Árulók legújabb áldozata. Horváth Évát felgyújtották, Solti Ádám megsértődött, Nyáry Luca pedig visszatért a játékba.     Zita és Zsolt nem élt az előző epizódban felkínált behívás lehetőségével, helyette „megölték” Schumacher Vandát. A napi próbatétel egy szociometria volt: ki kellett találni, hogy mire […]

Tovább olvasom

December 24-én zárva tart a PENNY 230 magyarországi üzlete is

A PENNY vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva, továbbá a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) megkeresésére is reagálva döntött úgy, december 24. és 26. között valamennyi üzletét egységesen zárva tartja.   Az üzletlánc ezzel párhuzamosan december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlóközönséget. „A magyar hagyományok szerint a család december 24-én, azaz Szentestén […]

Tovább olvasom