Heti több mint 800 millió forintnyi adomány érkezik Tatabányára

Hírek

A Global Empowerment Mission (GEM) nemzetközi segélyszervezet Lengyelországba és Magyarországra telepítette regionális logisztikai központjait Ukrajna és az ukrajnai menekültek támogatására. A tatabányai GEM BStrong központba minimum napi 5 konténer, heti 550 raklap adomány érkezik majd indul útnak segítő szervezetek, egyházak számára hazánkon belül, valamint Moldovába. Romániába és Szlovákiába.

 

A GEM hazánkban is várja azon cégek, nonprofit- és civil szervezetek jelentkezését, akik szeretnék adományaikkal segíteni a háború sújtotta térségben élőket és ezek elszállításához, célba juttatásához logisztikai támogatásra van szükségük.

Ez az első alkalom, hogy ilyen volumenű támogatást nyújtunk: négy raktárral és szállítási kapacitással is segítjük a helyi és regionális szervezeteket. Az első pillanattól itt vagyunk, ám ez még mindig csak csepp a tengerben. Szükségünk van megbízható partnerekre és akárcsak Lengyelországban, Magyarországon is arra buzdítjuk a helyi vállalatokat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz! Akár adományokkal, akár pénzügyi támogatással állnak mellénk, mi garantálni tudjuk, hogy a felajánlások a megfelelő helyre kerülnek, azokhoz, akiknek a leginkább szükségük van rá” – mondta Michael Capponi, a GEM alapítója és elnöke.

A pénzügyi támogatásoknak köszönhetően a GEM segítséget nyújt abban is, hogy a menekültek új lakóhelyre költözzenek. A szervezet Európa-szerte keres otthonokat és 100 százalékban fedezi az utazás és a szállás költségeit.

Az adományok célba juttatásában a GEM partnere Horváth Ábel logisztikai cége, a Fulfillment Hub USA. A magyar fiatalember által alapított és sikerre vitt cégbirodalom emellett műtéti ruhákkal, kesztyűkkel segíti a rászorulókat. A raktárban a logisztikai cég oldaláról öt kolléga, a GEM részéről pedig hat munkatárs fog főállásban dolgozni, így viszonylag kis személyzettel is megoldható az ide érkező adományok elosztása, továbbszállítása.

„Régiós szinten 3 országban – Magyarországban, Ukrajnában és Lengyelországban –  közel 8400 négyzetméteren több mint 5 ezer raklapnyi adománynak tudunk helyet biztosítani, ami azt jelenti, hogy több mint 200 kamion indulhat útnak Ukrajnába hetente” – mondta Horváth Ábel, a Fulfillment Hub USA vezetője.

„Globális Segélyhálózatunk, azaz erőforrásaink és együttműködéseink révén komoly segítséget nyújthatunk a bajbajutottaknak. Vállalatvezetők, civilek és influencerek is csatlakozhatnak hozzánk, pénzügyi vagy tárgyi adományt egyaránt szívesen fogadunk. Mi minden egyébről gondoskodunk. Ukrajnából óránként érkeznek be hozzánk kérések, amiket teljesítünk – ételt, gyógyszert küldünk, sőt, akár elsősegélyt és tűzoltó felszerelést is. Gyakorlatilag bármit és bármikor” – tette hozzá Michael Capponi.

Ha szeretne csatlakozni a GEM kezdeményezéséhez, vagy esetleg szeretne többet tudni a szervezet tevékenységéről, ezeket az alábbi linken teheti meg:  https://www.globalempowermentmission.org/about/our-team/

 

SOCIAL MEDIA