Henkel: Az oroszországi üzleti tevékenységből való kivonulás befejeződött

Hírek

2023 első negyedévében a Henkel csoport árbevétele mintegy 5,6 milliárd euróra nőtt. A 6,6 százalékos szerves árbevétel-növekedés a kétszámjegyű árképzésnek köszönhető, miközben a volumenek elmaradtak az előző évi szinttől. Az árbevétel nominálisan 6,4 százalékkal nőtt.

 

„Jól kezdtük az évet – a folyamatos kihívásokkal teli piaci környezet ellenére. Az árbevétel nagyon erős növekedése mindkét üzletágban igazolja sikeres márkákból és innovatív technológiákból álló portfóliónk erejét. Az első negyedévben folytattuk árképzési intézkedéseinket, hogy tovább kompenzáljuk a nyersanyag- és logisztikai költségekből eredő ellenszelet. Ma megerősítettük a 2023-as évre vonatkozó előrejelzésünket, és az első negyedév nagyon erős szerves árbevételének alakulása alapján bizakodva tekintünk az idei pénzügyi évre” – mondta Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

Az Adhesive Technologies üzletág szerves árbevétel-növekedése az első negyedévben minden üzleti területnek köszönhető. Az új Consumer Brands üzletág szintén nagyon erős szerves árbevétel-növekedést ért el, amelyhez minden üzleti terület hozzájárult.

„Stratégiai célkitűzéseink megvalósítását felgyorsítottuk, és jelentős előrelépést értünk el. Consumer Brands üzletágunkban szigorúan hajtjuk végre az integrációt és a portfólió-optimalizálást, Adhesive Technologies üzletágunk szervezeti struktúráját pedig még inkább vevőink igényeihez igazítjuk, továbbá mindkét üzletágban jelentős innovációkat valósítottunk meg” – ismertette Carsten Knobel.

A tőkeallokációs stratégia részeként a Henkel 2022-ben első alkalommal indított részvény-visszavásárlási programot. A program 2023 első negyedévében sikeresen lezárult: március végéig a vállalat összesen közel1 milliárd euró értékben vásárolt vissza részvényeket.

2023. április 20-án a Henkel bejelentette, hogy megállapodást írt alá oroszországi üzleti tevékenységeinek eladásáról egy helyi pénzügyi befektetőkből álló konzorciummal. A Henkel tavaly, Oroszország Ukrajna elleni támadását követően bejelentette, hogy kivonul az oroszországi üzleti tevékenységeiből. A tranzakció időközben lezárult; az eladási ár 54 milliárd rubel (mintegy 600 millió euró).

 

SOCIAL MEDIA