Hazatalálsz: Tóth Andi szívszorító dallal búcsúzik

Tejszínhub

Az egyik legérzelmesebb epizódjához érkezik a TV2 napi sorozata március 10-én. A Hazatalálszban Ninától vesznek végső búcsút, a temetésen pedig a húgát alakító Tóth Andi acapella énekli el az eredetileg Fábián Juli emlékére íródott Földrevaló című dalt.

 

A TV2 népszerű napi sorozatában a Virág-Tamás-Raja szerelmi háromszög mellett fontos szerepet kap egy gyilkosság körüli nyomozás. Bár Nina halálát egy fatális baleset okozta, ezt Trixi (Lékai-Kiss Ramóna) idézte elő, aki retteg a felelősségre vonástól, így cinkostársaival egy szőnyegbe csavarják és folyóba dobják a holttestet. Raja és Virág eljegyzési partijának napján azonban a testet partra sodorja a víz, megannyi kérdést felvetve. Orsi, Nina húga (Tóth Andi) azért érkezett Farkasligetre, hogy kiderítse, mi történt a nővérével. A történtek után biztos benne, hogy a kómában fekvő Márkó (Kenéz Ágoston) tette el láb alól a testvérét és nagyon nehezen tartja kordában bosszúvágyát.

Tamással és Virággal hazautazik Erdélybe, hogy végtisztességet vegyen a testvérétől. A szertartáson egy acapella dallal búcsúzik. Ez a dal pedig nem más, mint a Konyha együttes Földrevaló című szerzeménye (Szerzők: Szepesi Mátyás, Badics Márk, Haller Dániel), amit a tragikusan fiatalon elhunyt Fábián Juli emlékére készített dokumentumfilmhez írtak. A sorozat alkotói megkeresték a szerzőket, akik örömmel segítettek, sőt kifejezetten örültek, hogy a Hazatalálsz által esetleg olyan emberekhez is eljuthat ez a dal, akik nem ismerték Juli munkásságát. Tóth Andi különleges előadásában tehát egy igazán megható jelenetet láthatnak majd péntek este a Hazatalálsz nézői.

 

SOCIAL MEDIA