Hátrányos helyzetű pályakezdő fiatalokat segít a hazai McDonald’s és a United Way Magyarország

Hírek Kiemelt

A megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci belépését és a hátrányos helyzetű fiatalok számítástechnikai ismereteinek fejlesztését támogatja civil együttműködéseken keresztül „A McDonald’s a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásáért” program. Az étteremlánc a United Way Magyarországgal közösen tavasszal hirdetett pályázatot helyi civil szervezetek számára.

 

„A hazai McDonald’s, Magyarország egyik legnagyobb pályakezdőket és diákokat foglalkoztató rendszere. Kiemelten fontosnak tartjuk ezen célcsoport képzését, támogatását, hiszen többek között általuk látjuk biztosítva a fenntarthatóbb jövőt. Nemcsak saját dolgozóink képzésére, fejlesztésére fektetünk nagy hangsúlyt, hanem célunk, hogy az együttműködés keretein belül szélesíthessük ezt a kört, és saját vállalatunkon túlmutatva, a következő években olyan készségek fejlesztését is támogassuk országosan, amelyek segíthetik a hátrányos helyzetű fiatalok munkaerőpiacra lépését, javíthatják elhelyezkedési esélyeiket, vagy akár támogathatják saját vállalkozásuk elindítását” – mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.

A program első helyszíne még 2021-ben Ózd és környéke volt, ahol az ózdi Kerisek Alapítvány, az Ózdi Ifjúságért Alapítvány és az ÓMI Zenés Színház együttműködésében létrejött „Készségfejlesztési Oktatócsomag mindennapjainkhoz” című program, illetve a Sorsod Borsod Alapítvány és az Uccu Alapítvány közös projektje, „A pályakezdő fiatalok mentorprogramja Ózdon” valósulhatott meg.

A következő állomás pedig Kisvárda, ahol még áprilisban hirdettek pályázatot a helyi és környékbeli civil szervezetek számára. A cél az volt, hogy egy civil összefogásnak köszönhetően, helyi igényekre szabva, ám a fiatalok munkaerőpiaci belépését támogatva szülessenek pályázatok. A beérkezett anyagokat egy szakmai zsűri értékelte, amelyben a hazai McDonald’s és a United Way képviselői mellett Dudás István, kisvárdai önkormányzati képviselő, az ózdi program egyik sikeres pályázójaként Gyurgyák Tamás, a Sorsod Borsod alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Galambos Katalin, fogyatékosügyi szakértő is részt vett.

A nyertes pályázatok: a Nyújtsd a Kezed Alapítvány „Habilitáció a munkába állás részeként” elnevezésű projektje, amely a Ne Maradj Le Alapítvány és a Fészeklakók Kisvárda Egyesülettel együttműködve valósul meg, valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által nevezett „Fiatalok segítése az ECDL/ICDL nemzetközi digitális kompetencia minősítés megszerzésében” elnevezésű kezdeményezés, amely a Kisvárdai Tankerületi Központtal közös együttműködés.

 

Fotó: Meghan Hessler/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA