Hat éve indult el a közösségi autózás Magyarországon

Hírek

2016 novemberében lehetett először telefonos applikáció segítségével lefoglalni az akkor még csak alig 45 autóból álló GreenGo gépjárműpark első autóit.

 

A vállalkozás újdonságát és „instant” népszerűségét jól mutatja, hogy a frissen elinduló szolgáltatás akkora médiavisszhangot kapott, hogy gyakorlatilag szinte nem is kellett reklámra költenie. A „diszruptív” működési és technikai modell pedig annyira sikeressé vált, hogy a vállalat folyamatos növekedése során azóta nem csak, hogy megtízszerezte az autóparkját, de számos más piaci szereplő is hasonló működési modellel lépett be utána a fővárosi közlekedési piacra.

Nem csak a greengózók által igénybe vehető szolgáltatási terület növekedett az évek során, de a felhasználók száma is a hússzorosára nőtt. Az első teljes működési évet alapul véve, tehát 2017-ről 2022-re a greengózók száma legnagyobb mértékben a 18-22 éves korosztályban ugrott meg: idén (október végéig) harmincszor több felhasználó ült a kormánykerék mögé, mint 2017-ben. A 23-27 év közöttiek körében több mint 10szeres növekedés volt megfigyelhető, de a 70 felettiek száma is ötször több lett a 2017-es adathoz képest.

 

Több mint 3 000 tonna szén-dioxid „megtakarítás”

A GreenGonál a felhasználók több mint 3 000 tonna extra szén-dioxid kibocsájtásától mentesítették Budapest levegőjét, ráadásul a vállalat az elektromos járművek mellett más aktivitásokkal is védi a környezetünket: a városi közlekedés által okozott szén-dioxid-kibocsátás ellentételezése érdekében hirdette meg például 2021-ben a Gurulj a Fákért! támogató programot, amelynek keretében eddig már közel 6 000 fát ültettek a 10 millió Fa csapatával.

 

12 hónap – 12 ügy

A GreenGo számára indulás óta fontos értéket képvisel a társadalmi felelősségvállalással és fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek támogatása. A vállalat fennállásának 6. évfordulója alkalmából ezért társadalmi szempontból hasznos ügyek népszerűsítését indítja el a járművei felületein – írják.

„A GreenGonál hisszük, hogy egy szolgáltatást csakis fenntarthatósági elvek alapján lehet működtetni és hogy a fenntarthatóság gazdasági, társadalmi és környezeti szempontjai egyaránt fontosak a jövő felé vezető úton. A most meghirdetett programunkban ezen három pillér mentén választjuk ki a számunkra fontos ügyeket, melyek közül minden hónapban bemutatunk egyet, remélve, hogy ezzel nagyobb láthatóságot tudunk adni a szerintünk több figyelmet érdemlő témáknak” – mondta el Ádám Boglárka, a vállalat vezérigazgatója a cég CSR aktivitása kapcsán.

Elsőként az autista társaink elfogadásáért, alaposabb megismeréséért és megértéséért dolgozó Autistic Art ügyét viszi körbe a GreenGo születésnapján kiguruló egyedileg matricázott VW e-Up közösségi autó. Művészeti programjukat kortárs képzőművészeti szemlélettel kifejezetten autizmussal élők számára alakították ki. A rajzterápia lehetővé teszi, hogy fejlődjenek, hogy értelmesen töltsék el idejüket, de még fontosabb, hogy képessé teszi őket arra, hogy megnyíljanak a rajzokon keresztül, amire szavakkal sosem lennének képesek.

 

Fotó: skvad.com

 

SOCIAL MEDIA