Gundel Takács Gábor vezeti szeptembertől A Géniusz című műsort az ATV-n

Hírek Kiemelt

Az ATV-n idén ősszel egy új, napi vetélkedőt láthatnak majd a nézők. A Géniusz egy tudásalapú kvízshow, műsorvezetője a műfaj egyik legelismertebb hazai szakembere, Gundel Takács Gábor.

 

„A Géniusz lesz a legkeményebb kihívás, a legnehezebb tudásharc, ami valaha Magyarországon a képernyőre került” – fogalmaz a tévétársaság közleménye. Itt nem elég tudni a választ, de az ellenfeleket is le kell győzni, és minden egyes pontért valóban meg kell küzdeni. A műsorban minden egyes pillanat egy kőkemény párbaj. Mindig két játékos áll egymással szemben, és aki alulmarad, az rögtön kiesik a játékból. A párbajgyőztes viszont újabb kihívót kap. Nem elég a helyes megfejtés, hanem gyorsan és pontosan kell tudni a választ.  Csak az nyerhet, aki kevesebbet hibázik, mint bármelyik ellenfele. A játékban bárki szerepelhet: nagytudású professzor, akit mindenki tisztel, érettségiző diák, akit még sosem láttunk tévében, híres kvíznyertesek, akiknek már milliókat hozott a tudás, vagy akár a sarki fűszeres, aki többet olvas, mint bármelyik diplomás.

Közel 3 év kihagyás után fogok újra kvíz műsort vezetni. Ez a műfaj a szívemnek nagyon kedves.  Kifejezetten fontosnak tartom, hogy legyenek  tudásalapú klasszikus vetélkedők. Hiszek abban, hogy van olyan társadalmi réteg, aki igényli ezt a műsortípust és élvezi, hogy próbára teheti a tudását. Egyre kevesebben néznek tévét, és az igényes vetélkedőkkel vissza lehet hozni nézőket a képernyő elé. A Géniusz olyan műsor lesz, ami nagyon kell a televíziós piacra. 2017 óta vagyok szabadúszó és igazából nyitott vagyok bármilyen csatornán olyan műsorra, ami nekem való és van kedvem csinálni is. Az alapján döntök, hogy mi áll jól nekem, miben vagyok önazonos.  Amikor az ATV vezetősége megkeresett a  Géniusz című vetélkedővel,  tetszett a műsor és örömmel vállaltam el, hogy ebben a projektben részt veszek. Számomra fontos, hogy egy műsor értéket közvetítsen és nekem nagyon lényeges, hogy ne legyen politikai tartalma”– mondta Gundel Takács Gábor a Géniusz műsorvezetője.

Az érvényesülésnek sokféle módját látni világszerte és itthon is. A tudásalapú vetélkedőben a szorgalommal felépített műveltség számít. Ez a formátum ezért jól passzol az ATV-hez, ahogy Gundel Takács Gábor is. Bízunk benne, hogy szórakoztató és nézett lesz” – mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

A Géniusz szeptembertől minden hétköznap este jelentkezik az ATV-n.

 

SOCIAL MEDIA