„Figure It Out”: program a jövőképes újturizmus előmozdításáért Telekom Hello Biznisz felületein

Hírek

Elindul a Hungary NEXT ország-márka-műhely társadalmi felelősségvállalási programja. A „Figure It Out” elnevezésű koncepció a Magyar Telekom Nyrt. Telekom Hello Biznisz felületein lesz látható szeptembertől, négy hónapon át – szól a megállapodás, amelyről Bódis Gábor, a műhely alapító-vezetője számolt be szerkesztőségünknek.

 

Elmondta, hogy a Hungary NEXT közössége elkötelezett a turizmus-szakmai munka és desztináció-szintű megjelenések magas szintű támogatásában, tervezésében és kivitelezésében. Új kezdeményezésük kifejezetten a COVID-időszakra kiterjedően, a jövőképes újturizmus előmozdítására indul.

A program három pillérre támaszkodik: azokat az ötleteket, elképzeléseket bemutatják be a szakmának, elsősorban a kis- és középvállalkozóknak, inspirációként, sőt az utazást kedvelőknek is, amelyek eredetiek és a pandémia időszakában – ügyesen felmérve a belső erőforrásokat és lehetőségeket – fogalmazódtak meg, jelentek meg, találtattak ki (Figure It Out). Azokról az előbbivel összefüggő személyekről (és nem cégekről) szólnak a Telekom Hello Biznisz felületein havi rendszerességgel, akik önmagukban is figyelemre méltó figurák (Figure It Out), sajátos sztorival, érdekes tartalommal bírnak, és üde színfoltot jelentenek a turizmusban, ugyanakkor semmiképp sem elismert döntéshozók vagy celebek. Végül, szintén a korábbi pontokkal összhangban, azoknak a módszereknek adnak teret, amelyek a figurát, egyedi karaktert (Figure It Out) alkalmazva a marketingmunkájukat, vagy partnereik marketingmunkáját tették, teszik személyesebbé és jelentésben gazdagabbá, és léptek egyet a digitalizáció irányába is.

A pandémia 2020-as és 2021-es éveiben kiválasztott személyek izgalmas, storytelling formában mutatkoznak majd be, ötleteikkel és figuráikkal. A Telekom Hello Biznisz és a Hungary NEXT között most létrejött megállapodás keretében azok a karakteres és márkás attrakciók, szolgáltatások ötletadói kerülnek tehát reflektorfénybe, akik összhangban állnak azzal az újgenerációs marketingmegközelítéssel, melyet a Hungary NEXT majd két évvel ezelőtt indított a Carrersport Managementtel, amikor márkanagyköveteként Galambos Péter, azóta többszörös Európa-bajnok és Világkupa-győztes váci evezőst szemelték ki. A tervek szerint 2022-ben három alkalommal is lehet majd pályázni a széles megjelenést adó Figure It Out programra, amely illeszkedik a kommunikációs világcég nemrég elindított küldetésébe is.

A Telekom Hello Biznisz a vállalkozások digitalizációját támogatja D terveivel olyan módon, hogy más vállalkozások megvalósult digitális fejlesztéseit szakértői segítségével lépésekre bontja és így bárki számára lemásolhatóvá teszi: https://hellobiznisz.hu/dterv/. Bódis Gábor hozzátette, hogy az ősztől induló tehetségek személyéről, akiket a napokban hivatalosan is kiértesítenek, valamint a további pályázati lehetőségekről a Márkamonitort is tájékoztatja majd a Hungary NEXT.

 

SOCIAL MEDIA