Fidelity: A kínai turisták újból útra kelnek

Hírek Kiemelt

Több mint 100 millió kínai kelt útra az ötnapos május elsejei ünnep alatt, ami a belföldi turizmus iránti igény első komoly próbája volt azóta, hogy elkezdték feloldani a Covid-19 miatt bevezetett korlátozásokat. A Fidelity International szakemberei azt vizsgálják, vajon megindul a fellendülés, vagy a fogyasztók egy darabig még óvatosan élnek az új szabadsággal?

 

A vidámparkok előtt kígyózó sorok és a kifosztott jegypénztárak még soha nem nyújtottak olyan örömteli látványt, mint most, amikor a kiéhezett kínai fogyasztók az első nagyobb nemzeti ünnepüknek örültek azóta, hogy a Covid-19 által előidézett járvány miatt februárban gyakorlatilag megbénult az élet az országban.

A kínai Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium által közzétett adatok szerint naponta átlagosan 23 millióan keltek útra a május eleji, ötnapos ünnep során, ami még így is csupán 50 %-a az egy évvel ezelőtti forgalomnak. Az éves szinten mért jelentős csökkenés ellenére ez hatalmas javulás a februári és márciusi adatokhoz képest, amikor Kína nagy része teljes vesztegzár alatt volt a koronavírus-járvány miatt. Alig három héttel ezelőtt egy kora áprilisi háromnapos hétvégén még csak 14 millió belföldi utast regisztráltak.

Érdemes megjegyezni, hogy az idegenforgalmi keresletet valamelyest visszafogták a szigorú gyülekezési szabályok, amelyeket a fertőzésveszély csökkentése érdekében vezettek be. A minisztérium úgy rendelkezett, hogy a vidámpark-üzemeltetők a májusi ötnapos ünnep során csak a teljes kapacitás 30 %-ának megfelelő mennyiségű látogatót engedhetnek be a létesítményükbe.

 

A visszatartott kereslet

Nemzetközi utazásról egyelőre nem lehet szó, de a kínai belföldi turizmus fokozatos magához térése némi bátorítást adhat a többi országnak is, melyek már nagyon várják a kijárási tilalom utáni életet − és persze azt, hogy a fogyasztók hosszú időn át visszatartott kereslete végre rászabaduljon a vállalkozásokra. Sokak számára az utazás segít oldani a kijárási tilalom alatt felhalmozódott feszültséget, ugyanakkor az utazók még nem tudnak sokat költeni, hiszen a munkahelyük jövőjét és a jövedelmük növekedését még változatlanul sok bizonytalanság övezi.

A májusi munkaszünet egy-egy napja alatt egy-egy turista átlagosan 414 renminbit (kb. 58 dollárt) költött, ami 31 %-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, derül ki a Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium adataiból. Az egy főre jutó kiadások összege azonban még így is kétszerese az április 4-6 közötti hosszú hétvégén mértnek. Az öt nap teljes idegenforgalmi árbevétele 47,6 milliárd renminbi volt, ami kevesebb, mint a fele a 2019 májusi ünnep alatt regisztráltnak.

1. grafikon: A kínai idegenforgalom májusban lassan talpra áll Kék: turisták száma naponta; Narancs: egy főre eső költés naponta Függőleges tengely: millió fő (balra); renminbi (jobbra) Vízszintes tengely: a 2018-as, 2019-es és 2020-as áprilisi és májusi ünnepek adatai Forrás: kínai Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium, Fidelity International, 2020. május 7.

 

Az emberek a május 1-5 közötti, meghosszabbított munkaszünet alatt valósággal megrohamozták a híresebb kirándulóhelyeket. A pekingi Tiltott Városba már az ünnepek előtt elkelt mind a 25 ezer eladható jegy, míg a Sandong tartományban található Tai-hegyre vezető út bejáratánál már a május 1-jei nyitás előtti napon is hosszú sorok kígyóztak.

 

A légi járatok és a vasútvonalak is kezdenek feléledni

Míg a világ számos légitársasága gyakorlatilag teljesen a földre kényszerült, a kínai kereskedelmi járatok kezdenek tétován magukhoz térni. A napi utaslétszám több mint megnégyszereződött február közepe óta, és május 5-én elérte a 780 000 főt − derül ki a kínai Közlekedési Minisztérium adataiból. A vasúttal utazók száma is jelentősen megnőtt: mára eléri a napi hatmillió főt, szemben a februárban mért napi alig egymillióval.

2. grafikon: Ahogy véget ér a kijárási tilalom, egyre több kínai utazik Kék: vasúti utasok száma naponta; Narancs: légi utasok száma naponta Függőleges tengely: vasúti utasok száma (balra); légi utasok száma (jobbra) Forrás: kínai Közlekedési Minisztérium, Fidelity International, 2020. május 7.

 

A kínai légitársaságok általában kapacitásuk 50 %-ával indultak újra, ami jócskán meghaladja a világ többi részén működő társaik 10-30 %-os adatát. Pénzügyileg is sokkal jobban állnak, mint a nyugati társaik, melyek némelyike állami segélyre számít a túléléshez. A nagy kínai légitársaságok stabil mérleggel dicsekedhetnek, és nincsenek közvetlen likviditási problémáik (az, hogy a fő részvényesük maga az állam, természetesen további biztosítékot jelent a működésükkel kapcsolatban).

A kőolajárak történelmi léptékkel is jelentős beszakadása a legtöbb kínai légi fuvarozónak jól jön, mivel azok könyveiben legtöbbször nincs, vagy csak elhanyagolható mértékű fedezet szerepel az üzemanyag-árak emelkedésének ellensúlyozására, márpedig az üzemanyag ára a költségek 30 %-át teszi ki.

Azonban a javuló helyzet ellenére állnak még kihívások a kínai légitársaságok előtt. A nemzetközi járatok szinte teljesen megszűntek, és a belföldi üzleti utazók száma is minimális. A foglalások azt mutatják, hogy a kereslet csak lassan fog magához térni, és a távolabbi kilátások egyelőre teljesen bizonytalanok.

 

Szállodai szobák – javuló kilátással

A járvány hatására a szállodák kihasználtsága februárban egy számjegyűre zsugorodott, de azóta 50%-ra nőtt, amint arról az általunk megkérdezett üzemeltetők és ágazati szakértők beszámoltak.

A közepes kategóriájú szállodák jobban pörögnek, mint a felső és az alsó kategóriások. A nemzetközi utasok elmaradása alaposan megnyirbálta a luxusszállodák iránti keresletet, és bizony a kínai fogyasztók is jobban megnézik, mire költenek. Mindennaposak lettek az akciók: Sanghaj egyes ötcsillagos házaiban féláron lehet most szobát kivenni. Az árpaletta alsó végén elhelyezkedő olcsó szállodák forgalma azért csappant meg, mert róluk az a nézet terjedt el, hogy nem fordítanak kellő gondot a tisztaságra.

 

Az utazásszervezői piac

Az utazási foglalások mára visszatértek a szokásos szint 60 %-a körüli értékre, bár az utazásszervező vállalkozások jelentős árengedményeket adnak, hogy pörögjön az üzlet. Például a híres, sencseni Happy Valley vidámpark 365 renminbiért éves belépőt kínál – ami komoly kedvezmény ahhoz képest, hogy korábban egy egyszeri belépő ára 220 renminbi volt.

A kínai utazók egyelőre óvatosak, és inkább csak rövidebb ruccanásokra vállalkoznak. Hétvégente sokan az autójukba ülnek be és egy közeli várost keresnek fel, ahol csak egyetlen éjszakát töltenek – és sokkal kevesebbet költenek, mintha távolabbra utaznának és vasúton vagy repülővel mennének.

„Az emberek megkönnyebbültek, hogy túl vannak a nehezén, de irreális lenne V alakú felpattanásra számítani” – véli Hyomi Jie, a Fidelity portfóliómenedzsere. „Először a belföldi turizmusban zajlik majd le a fokozatos talpra állás, aztán a rövidebb, regionális utazások aránya nő majd meg, olyan úti célok felé, ahol a vírust sikerült kordába szorítani. A távolabbi, nemzetközi idegenforgalom jövője egyelőre meglehetősen homályos.”

A külföldi utazások felől a hangsúly áthelyeződhet a belföldi turizmusra, mivel Hong Kong és Makaó jórészt zárva tart az anyaországból érkező turisták előtt, külföldi utak pedig egyelőre szóba se jöhetnek, hiszen világszerte még számtalan kijárási tilalom és karantén-intézkedés van hatályban.

Mi kell majd ahhoz, hogy a kínai idegenforgalom teljesen magára találjon? A kínai döntéshozók felismerték, hogy a turizmus a belföldi fogyasztás egyik fő mozgatórugója, így különböző intézkedésekkel igyekeznek támogatni az ágazatot. Több tartományban vouchereket osztogatnak, melyeket az utazók a nevezetességekbe szóló belépőjegyekre, étkezésre és vásárlásra használhatnak fel. A Kína keleti részén fekvő Csöcsiang tartomány Huzhou városában például március óta több mint 200 millió renminbi értékű vouchert osztottak szét a turisták között.

„A talpra állás üteme persze főleg attól függ majd, hogy mennyire érzik biztosnak a kínai fogyasztók a munkahelyüket és a jövedelmük növekedését. Kínában mindeddig sikerült elkerülni a járvány miatti, jelentősebb mértékű munkanélküliséget, de azt egyelőre nem tudni, hogyan tud majd megbirkózni az ország a kínai árucikkek iránti globális kereslet megcsappanásával. Az utazás nélkülözhető luxus a középosztálybeli kínaiak számára, bár nem olyan komoly kiadás, mint a lakhatás vagy az oktatás. Az előttünk álló időszakban a legfontosabb mutatók a foglalkoztatottság, a háztartások jövedelme és a vállalati csődhányad-mutatók lesznek, amelyeket szoros figyelemmel kell kísérnünk” – teszi hozzá Al-Hilal István, A Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

SOCIAL MEDIA