Fenntarthatósági hetet szervezett az ESSCA Budapest

Hírek Kiemelt

A Budapesten is jelen lévő ESSCA budapesti intézményében a hallgatók angol nyelvű képzésben részesülnek és francia diplomát kapnak. Mindemellett az üzleti tudományok egyetemének vezetősége az egyik kiemelt missziójának tekinti, hogy a fenntarthatósági kritériumok szerint szervezzék a tevékenységeiket.

 

A fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás kérdése nem csupán a tananyagban jelenik meg, hanem az iskola életének számos egyéb pontján is. Októberben egy egész héten át tartó programsorozatot szervezett a budapesti intézmény a fenntarthatósági fejlődés témakörében.

Az ESSCA budapesti központjában a fenntartható fejlődés jegyében szervezte meg a sportnapját is, amelynek célja a sportok szerepének kihangsúlyozásán túl a környezettudatos és közösen használt közlekedési alternatívák megismertetése volt. Az esemény mellé állt Kempf Zozo, BMX világbajnok is, aki izgalmas bemutatója után együtt sportolt az iskola diákjaival.

„Úgy látom, hogy manapság a fiatalok kevesebb időt fordítanak a testmozgásra, ezért fontos számomra, hogy népszerűsítsem a sportokat, azon belül leginkább a környezetbarát biciklizést, vagy a BMX-ezést. Ezt szerintem a közösségi médiában és bemutatókon lehet legjobban erősíteni, hiszen ott tudok legjobban hatni a tinédzserekre. Nekem a mindennapjaim része a biciklizés, így örülök annak, ha egyre többen csatlakoznak a sport iránti szeretetemhez! Ezzel a céllal vettem részt az ESSCA Budapest sportnapján is” – hangsúlyozta Kempf Zozó.

,,A sportnapot többféle célzattal hirdettük meg. Szerettük volna, ha a résztvevők tudatosítanák magukban a sportok, ezen belül a szabadtéri sportok szerepét és jelentőségét. Támogattuk a résztvevők közösségi biciklik segítségével történő eljutását a sportnapunk helyszínére, a Budapest Garden-be, amellyel a vásárlás kiváltására szolgáló közösségi, megosztott megoldásokra irányítottuk a figyelmet. Külön öröm számomra, hogy BMX világbajnokunk, Kempf Zozó is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz” –  mondta Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA budapesti igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA