Félmillió magyart támogatott a Flora pro.activ

Hírek

A 74 szakmai szervezet összefogásával, Európai Uniós irányelvek alapján megvalósuló szűrőprogram keretében 2020-ig további több százezer magyar vehet részt az ingyenes vizsgálatokon. A kezdeményezés első nyolc évének eredményeit a IX. Népegészségügyi Konferencián értékelték. A tudományos tanácskozás keretében Dankovics Gergely, a program igazgatója emléklapot adott át a szűrőprogram egyik első Arany fokozatú főtámogatója, a Flora pro.activ képviselőjének, Kós Nikolettnek, az Unilever kategóriamenedzserének – áll az Unilever közleményében.

Idén és jövőre a Megelőzés éve 2018–2019 néven futó programban mérik fel a magyarok egészségi állapotát, a következő három évben több százezren vehetnek részt a kezdeményezésben. A programban az országot járó szűrőkamionban nemcsak komplex, azonnali eredményt adó egészségügyi állapotfelmérésre nyílik mód, de az érdeklődők megtanulhatják az újraélesztés és az elsősegélynyújtás technikáit is. Emellett anatómiai bemutató, a virtuális valóság eszközeivel bemutatott emberi test, illetve életmód-tanácsadás várja a szűrőkamion látogatóit, akik szakértői segítséget is kaphatnak, ha leszoknának a dohányzásról, ha egészségesebben táplálkoznának, vagy ha éppen a számukra leginkább megfelelő sportot keresik.

A program elmúlt nyolc évének adatai alapján a magyar lakosság egészségügyi kockázatai jóval magasabbak az uniós átlagnál, a szív- és érrendszeri betegségek pedig vezető haláloknak számítanak. Az Unilever, a Flora margarinok gyártójaként, a kezdetektől támogatja a komplex szűrőprogramot, különösen a népbetegségnek számító szív- és érrendszeri elváltozások korai felismerése érdekében.

A Flora nem csak finom, hanem szívbarát is. A Flora margarinok napraforgó-, lenmag- és repceolajokból készülnek, melyek természetes módon tartalmaznak Omega-3 és -6 zsírsavakat. Az Omega-3 (alfa-linolénsav, ALA) és az Omega-6 (linolsav, LA) zsírsavak változatos, kiegyensúlyozott étrendbe illesztve hozzájárulnak a vér normál koleszterin értékének fenntartásához. A Flora pro.activ margarin fogyasztása – a benne található hozzáadott növényi szterineknek köszönhetően – klinikai vizsgálatokkal igazoltan csökkenti a koleszterinszintet. A magas koleszterinszint kockázati tényező a szívkoszorúér-betegség kialakulásában. A Flora pro.activ margarinban található hozzáadott növényi szterin természetes formájában zöldségekben és gyümölcsökben, illetve olajos magvakban található meg. A magas koleszterinszint csökkentéshez napi 1,5–2,4 gramm szterin rendszeres fogyasztását ajánlják a szakértők – ez a mennyiség körülbelül 150 darab almában, vagy 30 gramm Flora pro.activ margarinban található meg. A betegségnek több kockázati tényezője is van, és a kockázati tényezők egyikének megváltoztatása nem feltétlenül eredményez kedvező hatást önmagában – írják.

SOCIAL MEDIA