Egészségvédelmi program mellett a Toyota és a Lexus

Hírek

A magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást, sőt bizonyos betegségtípusok (például a légúti megbetegedések) előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik.

Megelőzés éve 2018-2019 elnevezésű kampánysorozat keretében az elmúlt esztendők nagyszabású munkája és sikerei után 2018-ban ismételten országjáró körútjára indul Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának speciális szűrőkamionja. Hazánk eddigi legnagyobb szabású egészségvédelmi programját idén a környezetbarát, a fékezési energiát elektromos energiává alakító, és a városi közlekedés során akár 50-70%-ban tisztán elektromosan, károsanyagkibocsátás mentesen közlekedő hibrid elektromos modellek értékesítésében élen járó, és így a hazai levegőminőség javításáért az elmúlt két évtizedben az autógyártók közül a legtöbbet tevő Toyota és Lexus is támogatja – áll a cég közleményében.

2018-ban 74 szakmai szervezet, valamint a környezetbarát hibrid elektromos modellek hazai értékesítéseinek több, mint 80%-át jegyző Toyota és Lexus összefogásával tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, amely 2020-ig mintegy tíz éven keresztül az országot járva vizsgálta és vizsgálja a hazai lakosság egészségügyi állapotát. A program nyolc év alatt 1500 helyszínen több, mint 6 millió vizsgálatot végzett, 500 ezer látogatót fogadott, ugyanakkor a kitöltött kérdőívek száma elérte a 15 milliót. Ez az elmúlt nyolc év mérlege. A 2010-2020 közötti program segít a lakosság egészségi állapotának folyamatos megfigyelésében, beteg orvos kapcsolatok találkozásában, az egészségvédelem több dimenziós megismerésében. A program a szűrések mellett, külön figyelmet fordít a társadalom egészségét fenyegető káros jelenségekre is. A szűrőprogram elmúlt nyolc évének statisztikai adatai tükrében kijelenthető, hogy a magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoportba tartozik. Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak, és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak. A lakosság még mindig nem törődik kellőképpen az egészségével, nem él a szűrővizsgálat adta lehetősséggel, éppen ezért sokszor a betegségek felismerése csak későn történik meg, amikor már nincs segítség. A halálozási statisztikák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és folyamatos tájékoztatására van szükség. Mindenki felelősséggel tartozik önmagáért. és családjáért, éppen ezért élni kell a szűrővizsgálat adta lehetőségével, el kell érni, hogy önálló döntései révén irányítsa és befolyásolni tudja saját egészségének alakulását – írják.

A szűrésen résztvevők 36-48 év volt, 69% a nők, míg 31% a férfiak köréből került ki. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak a látogatók, amelyeket Veszprém, Heves, Fejér megye követett a sorban. A statisztikai adatok feldolgozása során ugyanakkor kiderült, hogy a megkérdezetteknél a szív és érrendszeri szűrővizsgálatokat tekintve 10%-nál találtak eltérést. Az átlagos vérnyomás a nőknél 132/81 Hgmm, míg a férfiaknál 138/91 Hgmm volt. A vércukorszint vizsgálata közel 9%-ban mutatott kóros értékeket. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mért koleszterinérték 24-32%-ban tért el a normál értéktől. A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3%), diabetes mellitus (5%), légúti betegség, allergia (24%) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10%-át érintette. Jelentős volt a szembetegség (15-16%) mértéke valamint gyakori volt az emelkedett húgysavszint (25-28%). A családi anamnézisben a néma gyilkosként ismert hypertonia előfordulása 67.8% volt, a szívinfarktus 27%-ban – nők esteében 30%, míg a férfiaknál 24% érintett – a stroke 22%-ban, daganatos megbetegedés közel 48,5%-ban, anyagcsere-betegség pedig 40-44%-ban került említésre. Az inkontinencia és a vizeletürítési zavar rizikó felmérés 6.4%-ban, a visszérbetegség kockázati tesztje pedig 22.4%-ban volt a normálistól eltérő. A daganatos megbetegedések a lakosság 49.6%-át – amely a tavalyi évhez képes növekvő tendenciát mutatott – az anyagcsere betegségek pedig 43%-ot érintenek. A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye 20%, míg a neuropathia rizikóba az egyének közel 3,5 % sorolható. A kitöltött rizikó felmérési kérdőívből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 25.5%-a dohányzik. Ez azt jelenti, hogy közel minden negyedik ember fújja nap, mint nap a füstöt, holott köztudott, hogy az aki ennek a káros szenvedélynek hódol, sokkal nagyobb az esélye, hogy szívinfarktust vagy stroke-t kapjon, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről. A válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több, mint 40%-a szeretné letenni a cigarettát. A rizikófaktorok csökkentésének valamint az egészséges életmód egyik fontos feltétele gyümölcsökben és zöldségfélékben, azaz vitaminokban gazdag sószegény táplálkozás. A kérdőíves felmérésnek köszönhetően fény derült arra is, hogy a részt vevők 62%-a naponta, míg 33% hetente fogyaszt zöldség és gyümölcsféléket. Ugyanakkor a válaszadók 84.7%-a gondolja úgy, hogy a túlzott só fogyasztás árt az egészségnek. Ismertté vált továbbá az is, hogy a résztvevők többségének napi életritmusában a sportnak egyáltalán nincs szerepe. Csupán 54% az, aki naponta szakít időt a mozgásra, noha jól tudják, hogy a rendszeres testmozgás nagyon fontos mind a kardiovaszkuláris, mind a daganatos betegségek prevenciójában.

A komplex állapotfelmérés mellett a szűrőprogram helyszínein az érdeklődők 30 életmód ponton kérhetnek tanácsokat és életmód tanácsadáson vehetnek részt, szakemberektől kapnak segítséget azok, akik le szeretnének szokni a dohányzásról, egészségesebben szeretnének táplálkozni, és a számukra a megfelelő sportot keresik. Ugyanakkor megismerhetik az újraélesztés technikáját, elsajátíthatják az elsősegélynyújtás fortélyait. Egyedülállóan Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában érhető el a látványos anatómiaim bemutató, 3D anatómiai mozi sátor, ugyanakkor virtuális valóságszemüvegek segítségével bepillantást nyerhetnek a látogatók az emberi test belsejébe, működésébe. A Program szakmai bizottságának véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak életmódjukon, hiszen köztudott, hogy az életmódra vonatkozó káros tényezők (dohányzás, rendszertelen testmozgás, egészségtelen táplálkozás) elkerülése mindenkinek a saját felelőssége. Akik a szűréseken részt vesznek, azok kezükbe vehetik saját Egészség Könyvüket, amely tartalmazza az összesített szűrési eredményeket saját egészségi állapotukról mely adatok birtokában felkereshetik háziorvosukat. A nemzetközileg is elismert Program által prezentált statisztikai elemzés segítségével nyomon követhető a lakosság általános egészségi állapotának javulása, rosszabbodása. Az eredményeket a szakmai szervezetek, a mindenkori egészségügyi kormányzat, az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet is felhasználhatja egy megalapozottabb egészségügyi politika kialakításának érdekében. A szervezők a Programot ajánlják, mindazoknak, akik szeretnének egy átfogó vizsgálatot egészségi állapotukról az Európai Unióban használt korszerű vizsgálati eszközökkel mindezt egy helyen és egy időben, azonnali kiértékeléssel, a 10 éves programidőszak alatt folyamatos ellenőrzési lehetőséggel. Természetesen azoknak is, akik számára fontos a megelőzés és szeretnék megismerni az egészséges életmóddal kapcsolatos lehetőségeket. Ugyanakkor szakmai bizottságának véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak életmódjukon. Nem szabad elfelejteni, hogy a szűrővizsgálat életet menthet, az idejében felfedezett betegség gyógyítható. A kétéves program szorosan igazodik az európai uniós irányelvekhez, a kormányzat Nemzeti Együttműködés Programjához és a WHO és az ENSZ világnapi eseményeihez.

A Toyota és a Lexus büszke arra, hogy hazánk történetének eddigi legnagyobb szabású egészségvédelmi és betegségmegelőzési szűrőprogramjának támogatója lehet, nem lehet eléggé tudatosítani, hogy az időben elvégzett szűrés életet menthet. Ezen felül vállalatunk a saját területén, az autók károsanyagkibocsátásának csökkentése, és a légminőség javítása terén a piac legszélesebb környezetbarát hibrid modellportfóliója révén igyekszik hozzájárulni a lakosság egészségi állapotának megóvásához: ennek fontossága akkor válik egyértelművé, ha tudjuk, hogy a hibrid elektromos autók a hagyományos meghajtású autókhoz, és különösen a súlyosan környezet és légszennyező dízelekhez képest akár 90%-al kevesebb károsanyagot bocsátanak ki. Nem szabad szó nélkül elmenni amellett ugyanis, hogy a vizsgált hazai populáció  24%-a érintett valamilyen légúti betegségben, amiben kétségkívül nem kis szerepe van annak, hogy az Európai Bizottság január végi jelentése szerint Magyarország egyike az EU azon 9 tagállamának, amelyek a leginkább elmaradtak a légminőség javítását célzó intézkedések megvalósítása terén – fogalmaz a közleményben Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

SOCIAL MEDIA