FC Barcelona: úgy várják Pedrit, mint a Messiást – de ma visszatérhet!

Tejszínhub

A Barcelona a múlt héten elszenvedte a szezon első vereségét, ráadásul hazai pályán, és éppen a Real Madrid ellen. Az El Clásicót elveszíteni mindig különösen fájdalmas. A Barcelonának nagy szüksége van a három pontra ma este, hogy ne távolodjon tovább az élmezőnytől, hiszen most csak a negyedik helyen áll, 4 ponttal elmaradva a nagy rivális Real Madrid és az idén nagy szezont futó Girona mögött. Ráadásul ma a bajnokság egyik legjobb formában lévő csapata, az ötödik Real Sociedad ellen kell győzniük.

 

A baszkok ebben a szezonban még nem veszítettek otthon, a Reale Arénában. Zubimendi, Oyarzabal és különösen az ördöngősen cselező Takefusa Kubo alighanem feni a fogát a nagy zsákmányra, a mostanában sok sérültet nélkülöző Barcára.

A gránátvörös-kéknél az elmúlt hetekben nagyon hiányzott Robert Lewandowski, Raphinha és Jules Koundé, akik a múlt hétten már játékra jelentkeztek. Igaz, meccshiánnyal küzdve még idő kell, míg teljes értékű produkciót nyújthatnak.

A csapat számára a legnagyobb hír, hogy pénteken bejelentették, végre Pedri is teljesen fitt, nevezték a keretbe. Bizonyára nem lesz kezdő, de a kispadra már leülhet, és Xavi bizonyára ad a 20 éves karmesternek néhány percet. Ha végre Frenkie de Jong is meggyógyul, Xavi is nyugodtabban alszik majd. A Frenkie de Jong – Pedri – Gavi trióval a Barcelona a világ egyik legerősebb középpályáját tudhatja a magáénak.

A Barcelona az utolsó 12 meccséből egyet sem veszített Baszkföldön. Ma este megtudjuk, folytatódik-e ez a nagy sorozat. A mérkőzést a Spíler 2 közvetíti este 9 órától.

 

SOCIAL MEDIA