Ezer építőipari munkást győzött meg a KÉSZ #maradjitthon kampánya

Hírek Kiemelt

Május elején indította el a KÉSZ Csoport #maradjitthon kampányát a külföldről hazaérkezett magyar építőipari szakemberek itthon tartása érdekében. A célok között szerepelt a vállalat ágazaton belüli pozícionálása és a toborzás: két hét alatt közel 1500-an jelentkeztek a KÉSZ Csoporthoz – kétharmaduk eddig külföldön dolgozott; most a versenytársait segíti a toborzásban a vállalat. A kampányban az építőiparra nem jellemző, érzelmekre alapozó üzenetet fogalmaztak meg.

A külföldről hazaérkezett építőipari szakemberek közel 20 százaléka biztosan Magyarországon maradna a járvány után a KÉSZ Csoportnak köszönhetően. A social és PR fókuszú #maradjitthon kampány kifejezetten azért indult, hogy meggyőzze a magyar szakembereket az itthon maradásról, és az ágazatot sújtó, évek óta tartó munkaerőproblémát orvosolja. A márkaépítés és a toborzás egyaránt szempont volt a kampány kidolgozása során.

Ennek köszönhetően a kampány első két hetében 1500 olyan jelentkező érkezett a KÉSZ Csoporthoz, akiknek kétharmada külföldről hazatérő építőipari dolgozó. A jelentős érdeklődés és túljelentkezés miatt a vállalatcsoport kész a partnereiket, sőt az iparágat is összekötni a regisztrált munkaerővel.

„Ez egy nagyon szenzitív téma az ágazaton belül, amire egyébként sem jellemző, hogy az érzelmekre ható, emocionális üzenetrendszerrel dolgozna. Ennek ellenére a jelentkezők kétharmada – közel ezer ember – a járvány miatt érkezett haza külföldről, vagyis sikerült a célcsoport nagy részét elérni és meggyőzni. A becslések szerint ötezer ilyen munkavállaló lehet az országban, akiknek csak hozzánk a 20 százaléka jelentkezett. A partnereinknek már biztosítjuk a lehetőséget, hogy amennyiben kollégákat keresnek, szívesen ajánljuk őket a regisztrált szakembereknek. Hasonlóan nyitottak vagyunk arra, hogy ezt a versenytársainkkal is megtegyük – iparági vezető szerepünket kihasználva összefogásra buzdítjuk az építőipari vállalatokat” – mondta Metykó Tibor, a KÉSZ Csoport marketing és vállalati kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy a vállalat az építőipari toborzás mellett a marketing csapatát is bővíti a következő hónapokban 4 új szakemberrel.

A kampánystratégiáért, a hozzá tartozó videóért, a maradjitthon.kesz.hu microsite-ért, valamint a social és PR managementért a KÉSZ Csoport lead ügynöksége, a Positive Adamsky felel. A #maradjitthon kampánnyal még 3 hétig folytatja a toborzást a KÉSZ Csoport.

 

 

SOCIAL MEDIA