Európa legjobb vállalkozásai között a budapesti Growww Digital

Hírek Kiemelt

A Growww Digital lett a 2019. évi European Business Awards digitális technológia kategóriájának Nemzeti Győztese, ezzel bekerült a nemzetközi döntőbe.

Az idén 12. alkalommal megrendezett rangos üzleti versenyre 33 országból 120 ezer vállalkozás nevezett. A Nemzeti Győzteseket a 2753 legkiválóbb nevező közül választotta ki, az üzleti vezetőkből, politikusokból és tudósokból álló független nemzetközi zsűri. A digitális technológia kategória Nemzeti Győztese a Groww Digital lett, így a verseny nemzetközi döntőjében képviselheti Magyarországot. A vállalkozás – a múlt év után – második alkalommal nyerte el a díjat.

„Ez jelentős eredmény, a Growww Digital egy meghatározó szereplő a maga területén. Nemzeti Győztesnek lenni azt jelenti, hogy innovatív, etikus és sikeres, Európa egyik legjobb vállalkozása. Sok sikert kívánunk a Growww Digitalnak az utolsó fordulóban” – mondta Adrian Tripp, az European Business Awards vezérigazgatója.

„A kollégáinkkal megalkottunk egy innovatív ügynökségi modellt, amellyel rövid idő alatt egy hatékonyan működtethető, nemzetközi digitális marketing szolgáltató hálózatot építettünk fel. Ezt az innovációt értékelte a zsűri, ezért különösen örülünk az eredménynek” – mondta Dunder Krisztián, Growww Digital ügyvezetője.

A díj célja, hogy segítse egy erősebb, sikeresebb, innovatív és etikus európai üzleti közösség létrejöttét Európában. A decemberben Varsóban megrendezésre kerülő nemzetközi döntőbe összesen hét vállalkozás jutott tovább Magyarországról.

SOCIAL MEDIA