Eltüntetik a rasszista kifejezéseket a James Bond-regények új kiadásából

Hírek

Újra kiadják Ian Fleming James Bond-regényeit, de eltávolítanak belőlük számos rasszista kifejezést és etnikai utalást, valamint figyelmeztetik az olvasókat arra, hogy a könyvekben általuk sértőnek tartott kifejezések is előfordulhatnak – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

 

Áprilisban lesz hetven éve, hogy megjelent a Casino Royale, Fleming első könyve a brit kém, James Bond főszereplésével. Ebből az alkalomból a teljes sorozatot újra kiadják.

A szerzői jogokat birtokló Ian Fleming Publications szakértőket kért fel, hogy nézzék át a szövegeket, és tegyenek változtatási javaslatokat a rasszizmus elkerülése érdekében. Végül a könyvekből szinte minden esetben kihagyták a fekete bőrű emberekre használt N-betűs szót, valamint a mellékszereplők etnikai hovatartozására való utalásokat. Az újra kiadott könyvek egyúttal egy megjegyzést is tartalmaznak majd, amelyben elmagyarázzák a változtatások jellegét.

Az Élni és halni hagyni című könyvben például Bond eredetileg azt mondja, hogy az arany- és gyémántkereskedelemben dolgozó afrikai bűnözők „eléggé törvénytisztelő fickók, azt hiszem, kivéve, ha túl sokat ittak”. Az új verzióban ez lerövidül arra, hogy „eléggé törvénytisztelő fickók, azt hiszem”.

Egy másik esetben – amikor Bond egy harlemi éjszakai klubba látogat, és az eredeti mű szerint a „közönség liheg és röfög, mint disznók a vályúnál” – a szöveg az új változatban jelentősen módosul: „Bond érezte a vibráló feszültséget a teremben”.

A Ian Fleming Publications közleménye szerint a változtatásoknál a szerző „iránymutatásait” követték. „Az Élni és halni hagyni című könyvben olyan változtatásokat hajtottunk végre, amelyeket ő maga engedélyezett” – írja az MTI.

 

Fotó: MGM

 

SOCIAL MEDIA