Előre meneküléssel nyerhetnek a hazai nyomdai cégek

Hírek

Előre menekülve, agresszív fejlesztéssel, határozott beszerzési politikával nyerhetnek piacot maguknak ma Magyarországon a nyomdaipari kis- és középvállalkozások – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az iparág kkv-i hónapok óta szembesülnek újabb és újabb kihívásokkal, melyek sorában nem a jelenleg tetőző infláció hozza a legnagyobb problémát, hanem az ellátási lánc nehézségei, az ebből adódó hatalmas, szinte percenként változó árverseny. Az ingadozó piaci környezethez legalább olyan gyorsan adaptálható üzleti stratégia szükséges.

 

A nyomdaipari kkv-k öt rémálma

Növekvő költségek, döcögő üzletszerzés, döntés a technológiai fejlesztések mellett vagy ellen, cash flow, fenntarthatóság. Ezek egyenként is képesek megakasztani egy vállalatot, a hazai nyomdaipari kkv-k most egyszerre küzdenek mindezzel hónapok óta. Az alacsony kamatlábak, az alacsony infláció és a viszonylag gördülékeny ellátási láncok napjai – legalábbis egyelőre – elmúltak. A nyomtatás mindig is viszonylag magas költségű iparág volt, hiszen a nyomdai berendezésektől a nyomtatott anyagokig minden projekt jelentős rezsiköltséggel jár. Amikor szembesülünk a papír, a nyomtatók, a festékek, a fuvarköltségek és a humán költségek emelkedésével, a nyereség elérése nagyobb kihívást jelent, mint tavaly óta bármikor. “Vannak módok a profit védelmére, de fontos felismerni, hogy a piac most percről percre változik, ha most egy-egy kkv megnyomja a szundi gombot, az behozhatatlanul lemarad.” mondta el Nagy Béla, a Comline Budapest tulajdonosa és vezető trénere.

 

Mi lehet a jó stratégia?

Aki eddig is ismerte a versenytársait és a vevőit, az most sem dőlhet hátra, sőt, intenzív kapcsolattartásba kell átcsapnia, hiszen a legjobb ár mellett a kéznél lévő piaci szereplők vihetik a legjobb megrendeléseket.  Az évente 120 cég közel 2000 értékesítőjét képző magyar tréningcég, a Comline Budapest jelenlegi ügyfélállományán azt tapasztalja, hogy a megrendelőkkel való gyakori, intenzív kapcsolattartás kulcsfontosságú lett. „Arra képezzük az értékesítési vezetőket és az értékesítőket is, hogy legyenek folyamatosan jelen a megrendelőik és a potenciális megrendelőik fejében. Igen, ez azt jelenti, amit első olvasásra is jelent. Minden kommunikációs csatornán tudatosan ott kell, hogy legyenek és kommunikálniuk kell oda-vissza. Csak ez biztosíthatja számukra, hogy pályán maradhassanak, gyorsan és eredményesen reagálhassanak a piac kihívásaira, és közben képesek legyenek fenntartani a nyereséges működést.” – tette hozzá Nagy Béla.

 

A sodródás nem lesz kifizetődő

A sikeres értékesítési vezetők már-már hozzászoktak a folyamatos változásmenedzsmenthez. Egy percre sem lehet lazítani és pusztán megszokásból ajánlatokat kiadni. Ez egyenlő a súlyosan veszteséges üzletmenettel és a rövid időn belüli piacvesztéssel. „Minden sikeres partnerünkre jellemző, hogy folyamatosan gyorsul a reakcióidejük, és agresszívan kiterjesztették a vadászterületüket határon túlra is. Semmit nem csinálnak rutinból, nagyítóval nézik az ügyféligényeket, szoros kommunikációval pontosítanak minden részletet, mert tökéletesen kell megérteni az ügyfelek igényeit ahhoz, hogy olyan árajánlatot tudjanak adni, amelyben minden szám sikeresen védhető és természetesen mind a két félnek meg is éri.” – egészítette ki Nagy Béla. Néhány hónap tréninget követően a határozott, életképes, adaptálható üzletszerzési stratégiákra fel tud készülni egy-egy értékesítési vezető és értékesítői csapata, akik messze ellenállóbbak lesznek ilyen folyamatosan változó, mondhatni válságos időkben is.

 

Photo by Etienne Girardet on Unsplash

SOCIAL MEDIA