Elhunyt Győrffy Miklós Táncsics Mihály-díjas újságíró, tanszékvezető, egyetemi oktató.

Karrier Kiemelt

Életének hetvenhetedik évében meghalt Dr. Győrffy Miklós, Táncsics Mihály-díjas újságíró, tanszékvezető, egyetemi oktató adta hírül a Kodolányi János Egyetem Facebook-közleménye.

 

Dr. Győrffy Miklós hazánk első kommunikáció tanszékét hozta létre 1993-ban a Kodolányi János Egyetemen. A kommunikáció- és médiatudomány szak alapítója, immáron örökös tanszékvezetője Segesden született 1943. december 21-én. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett magyar-filozófia szakon diplomát 1963-1968 között, majd elvégezte a szociológia szakot is 1968-1971 között. 2010-ben doktori fokozatot szerzett a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió meghatározó egyénisége maradandót alkotott, amire egykori tanítványai, pályatársai örökké emlékeznek. Dr. Győrffy Miklóst a Kodolányi János Egyemen saját halottjának tekinti.

 

 

SOCIAL MEDIA