Garami Gábor a Sláger FM-nél folytatja

Karrier Kiemelt

Megújul a 103.9 Sláger FM hétvégi műsorsávja, ahova új műsorvezető érkezik Garami Gábor személyében. Szeptember 1-től minden hétvégén 10 és 16 között a közismert rádiós hangja csendül majd fel a legnagyobb slágerek mellett.

„Rádiósnak lenni mindig is az egyik legizgalmasabb dolog volt és lesz is számomra, hiszen közel vagyok ahhoz, ami a legnagyobb szenvedélyem; ez pedig a zene” – mondta Garami Gábor, aki nagyon örül, hogy a Sláger FM csapatának része lehet. „Életkoromat tekintve (50) ezeken a zenéken nőttem fel, a Sláger FM játszási listáján hallhatók azok a dalok, amelyek a gyerekkort, a fiatalságot jelentik számomra. Jó látni, hogy ezek a zenék ma is milyen nagy hatással vannak mindenkire” – árulta el a műsorvezető, aki alig várja, hogy újra mikrofon mögé üljön. „Teljes szakmai odaadással, lelkesedéssel és alázattal fogom a hallgatókat szolgálni, illetve a zenéket konferálni. Azon leszek, hogy a hétvége valóban a kikapcsolódásról és a feltöltődésről, valamint a szórakozásról szóljon” – mondta Garami Gábor, aki szeptember 1-től minden hétvégén 10 és 16 között veszi birtokba a 103.9 Sláger FM stúdióját.

SOCIAL MEDIA