EKL: Ferencvárosi vereség és búcsú

Tejszínhub

A görögországi odavágó után komoly esély látszott arra hogy a Ferencváros itthon kivívhatja a továbbjutást. A zöld-fehérek idegenben nem játszottak alárendelt szerepet, sőt a mérkőzés nagy részében ők dominálták a játékot. El Kaabi 83. percben szerzett gólja inkább szerencsésnek tűnt, a döntetlen jobban kifejezte volna a látottakat. 

 

A csütörtök esti budapesti mérkőzésen eleinte úgy tűnt, a minimális athéni vereség után a Groupama Arénában a Fradi kivívja a továbbjutást. A mérkőzés első 20 percében a Ferencváros többet birtokolta a labdát, és összeszedettebb csapat benyomását keltette.  Aztán a hazai csapat érthetetlen módon kiengedte a kezéből a kezdeményezést, a görögök egyre többet támadtak, és Mmae balszerencsés kezezése után jogos büntetőhöz jutottak,  amit El Kaabi biztos lábbal értékesített.

A második félidőben egyre kedvetlenebbül játszott a Fradi, támadásaiban nem volt szinte semmi elképzelés, a görögök pedig teljesen egyértelműen a zöld-fehérek fölé kerekedtek. Taktikusan játszva nem törekedtek mindenáron a második gól megszerzésére, de még így is több helyzetük akadt. A Ferencváros végül kettős vereséggel búcsúzott a tavaszi kupaszezontól.

 

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

VISSZAVÁGÓ MÉRKŐZÉSEK (félkövérrel a továbbjutók)

Ludogorec (bolgár)–Servette (svájci) 0:1

Dinamo Zagreb (horvát)–Real Betis (spanyol) 1:1

Bodö/Glimt (norvég)–Ajax (holland) 1:2

Slovan Bratislava (szlovák)–Sturm Graz (osztrák) 0:1

Eintracht Frankfurt (német)–Union Saint-Gilloise (belga) 1:2

Ferencvárosi TC–Olympiakosz (görög) 0:1

Legia Warszawa (lengyel)–Molde (norvég) 0:3

SOCIAL MEDIA