Egyre izgalmasabbak a fesztiválsörök

Hírek

Idén már hatodik alkalommal rendezték meg az egyetlen hazai sörgyárfesztivált, a Dreherfesztet. A nagyszínpadon ismert, népszerű előadók, a Talent színpadon pedig feltörekvő bandák szórakoztatták a fesztivált már évek óta rutinosan látogató közönséget.

A csapokon pedig – a hagyományokhoz híven – csak a fesztiválra készült, különleges söröket kóstolhattak a vendégek. Az év újdonsága, hogy ezek jó része a nemrég bemutatott Pale Ale változaton alapult. A szűretlen Pale Ale tanksörben az alapváltozathoz képest kifejezetten jól érvényesülnek az ale-ekre jellemző, észteres-gyümölcsös ízjegyek, valamit a karamellmalátával készített Red Ale és a karakteresebb Bombay IPA is kellemes italok voltak. A klasszikus Dreher lágersörön alapuló mangós, és a Bakból kifejlesztett szilvás változatok pedig elsősorban a hölgyeknek kedveztek.

Négyesi Fruzsina marketingvezető elmondta, hogy a sörpiac örvendetesen fejlődik, különösen a magasabb hozzáadott értékű variánsoknak köszönhetően. A kisüzemi sörfőzdék terjeszkedésének is köszönhető, hogy a fogyasztók egyre kíváncsibbak, nyitottak az új ízekre. A Dreherfesztnek is nem titkolt célja, hogy az új változatok fogadtatását felmérjék. A nagy gyártók számára fontos szempont, hogy könnyen iható, nagy volumenben értékesíthető söröket gyártsanak. Elsősorban a hölgyek körében nagyon jól fogynak az ízesített, alkoholmentes sörök, emellett eljött az ideje, hogy a lagerkülönlegességek után az ale-típusú sörökkel is kísérletezzenek. Szerencsére a kereskedelem – a kiskereskedelem és a vendéglátás egyaránt – nyitott az újdonságokra. Természetesen azt meg kell válogatni, hogy hol mi lesz népszerű és keresett.

(A nyitóképen a Kelemen Kabátban koncertje a Dreher malátasilójára kivetítve)

SOCIAL MEDIA