Egy második vadonatúj vetélkedő is érkezik 2024-ben az RTL-re

Hírek Kiemelt

A The Floor című game show-t létrehozó holland cég, a Talpa Studios bejelentette, hogy már a 9. és 10. országba adta el a vetélkedő licencét, így ez lett 2023 egyik legdinamikusabban fejlődő formátuma. A 10. ország pedig éppen Magyarország – szúrta ki a SorozatWiki. A produkció 2024-ben érkezhet a hazai RTL-re, így az októberben bejelentett, Gundel Takács Gábor által vezetett Az ugrás mellett ez lehet a második új vetélkedője jövőre a csatornának.

 

A produkciót hazánkban a Hámori Barbarához köthető, Scripted Productions fogja gyártani. Így Az ugrás mellett ennek a műsornak is Bányai Gábor lehet a kreatív producere, aki az elmúlt években többek között olyan sikervetélkedőkön dolgozott, mint a Szerencsekerék, a Zsákbamacska, az Áll az alku, a Maradj talpon!, vagy épp a Játék határok nélkül. A hírrel kapcsolatban a Talpa Studios honlapján Kolosi Péter is nyilatkozott:

“Nagy örömünkre szolgál, hogy tizedikként mutathatjuk be ezt a nemzetközileg bevált gameshow-t a közönségünknek. Az innovációt és a szórakoztatást összefogva, izgatottan várjuk, hogy az izgalom új dimenzióját hozzuk el az RTL nézőinek. Mivel erősen hiszünk a The Floor sikerében és elkötelezettek vagyunk a minőségi tartalomszolgáltatás iránt, biztosak vagyunk benne, hogy nézőink élvezni fogják a magával ragadó élményt, amelyet a képernyőjükre viszünk” – mondta az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese.

További részletek a műsorról a SorozatWiki cikkében.

 

 

SOCIAL MEDIA