Egy év alatt 36 százalékkal kevesebb élelmiszer-hulladék a magyar Tescónál

Hírek Kiemelt

Az áruházlánc Közép-Európában 2016 óta 66 százalékos csökkenést ért el, és arra ösztönzi az iparág többi szereplőjét is, hogy mérjék és hozzák nyilvánosságra az élelmiszer-hulladékkal kapcsolatos adataikat

 

A Tesco most közzétett beszámolójából kiderül, hogy az áruházlánc, az ENSZ 2030-ra kitűzött Fenntartható Fejlődési Céljait tíz évvel megelőzve, több mint felére csökkentette a működése során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét 2016/17 óta. Az eredményeket a vállalat Little Helps Plan Közösségi Stratégia elnevezésű, 2019/2020-as társadalmi felelősségvállalási jelentése tartalmazza. A riport rámutat arra is, hogy a Tesco Magyarországon az előző évhez képest 36, míg a 2016/2017-es bázisévhez képest 63 százalékkal kevesebb élelmiszer-hulladékot termelt, miközben négy év alatt több mint 60 millió adag ételnek megfelelő, összesen 24 253 tonna élelmiszert adományozott a rászorulóknak partnerén, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül.

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem csupán egy fejezete a Little Helps Plan Közösségi Stratégiának, amelyben az áruházlánc az intézkedéseit tartalmazó négy fő pillér mentén számol be az egyes területeken elért fejlődéséről. A vállalat a Termékek, Bolygónk, Munkatársak és Közösségek szekciókban osztja meg többek között, hogy milyen eredményeket ért el a csomagolóanyagok csökkentése vagy az éghajlatváltozás elleni, illetve a munkatársi egészségért és jólétért, valamint a sokszínűségért és befogadásért folytatott tevékenységek terén. A beszámoló emellett azokat az intézkedéseket is ismerteti, amelyek célja, hogy nagyszerű munkahellyé és a szállítók megbízható partnerévé tegyék a Tescót. Illetve bemutatja, hogy az áruházlánc hogyan támogatja a közösségeket egyebek mellett Munkatársi Önkéntes Programjával vagy a Tesco Angyal Alapítványon keresztül.

A Little Helps Plan Közösségi Stratégia részeként a vállalat immár negyedik alkalommal tette közzé éves élelmiszerhulladék-jelentését, ezúttal a 2019/20-as időszakra vonatkozóan. Az ebben található adatok pontos áttekintést adnak a Tescónál keletkező élelmiszer-felesleg és -hulladék mennyiségéről, így az áruházlánc megfelelő lépéseket tud tenni a hulladék további csökkentése érdekében, beleértve a jótékony célra felajánlott élelmiszerek rendszeres és folyamatos átadását a rászorulóknak.

Világszerte a megtermelt élelmiszer harmada vész kárba, miközben rengetegen még mindig éheznek. Ennek az óriási mértékű pazarlásnak a bolygónk látja kárát, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért az élelmiszer-pazarlás a felelős. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt a veszteséget a lehető legkisebbre csökkentsük. Ami mérhető, az kezelhető, ezért is biztatok minden élelmiszeripari vállalatot arra, hogy csatlakozzon hozzánk ebben a harcban, és hozzánk hasonlóan kövesse nyomon, illetve publikálja az élelmiszer-pazarláshoz kapcsolódó adatait” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Little Helps Plan kiemelkedő eredményei között szerepel továbbá, hogy a 2019/20-as évben 176 Tesco áruház adományozott élelmiszer-felesleget napi szinten, és a vállalat 8,5 millió darab, vagyis 33 tonna nehezen újrahasznosítható csomagolóanyagot vont ki kínálatából. Az áruházlánc megújulóenergia-tanúsítványok szerint 100 százalékban átállt a megújuló energia használatára, és Ön választ, mi segítünk közösségi programja indulása óta több mint 230 milliót forinttal támogatta a helyi közösségeket.

SOCIAL MEDIA