Egy biztonságos otthonért: az IKEA fellép a családon belüli erőszak ellen

Hírek Kiemelt

Az otthonnak biztonságos helynek kell lennie, ez azonban nem mindenkinek adatik meg. A koronavírus-járvány a szokásosnál is nehezebb helyzetbe hozta a családon belüli erőszak áldozatait: hazánkban tavasszal a segélyvonalakra beérkezett hívások száma 50%-kal megnövekedett. Az IKEA Magyarország összefogva a Nők A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesülettel (NANE) közösen hívja fel a figyelmet erre a sokszor láthatatlan, de nagyon is valóságos problémára, és 35 millió forinttal támogatja a szervezet munkáját és az érintetteket az elkövetkezendő két évben.

Az EIGE (Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete) indexe[1] alapján Európa szerte Magyarországon az egyik legalacsonyabb a nemek közti egyenlőség mutatója. Az uniós ügynökség adatai arra is rámutatnak, hogy a közép- és kelet-európai régióban a nők 1/3-a már tapasztalt fizikai erőszakot 15 éves kora óta. A nők elleni erőszak aláássa a nők azon alapvető jogait, mint a méltóság, az igazsághoz való jog, vagy a nemek közti egyenlőség. Az IKEA mint emberközpontú és emberi értékek által vezérelt cég, elkötelezett amellett, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak fontosságára márkaként, vállalatként és munkáltatóként egyaránt.

Az Európai Alapjogi Ügynökség reprezentatív kutatása[2] szerint körülbelül minden ötödik felnőtt nőnek volt vagy lesz élete során legalább egy olyan párkapcsolata, melyben rendszeresen éri testi erőszak. Jelenleg több mint 200 000 nő él Magyarországon fizikailag bántalmazó kapcsolatban, vagy épp abból próbál kiszabadulni. A lelki bántalmazás számadatai sem megnyugtatóbbak, sőt. Magyarországon a nők 49%-a volt már lelki vagy szóbeli erőszak áldozata.

„A NANE Egyesület egy közhasznú szervezet, amely egyéni, közösségi és társadalmi szinten is tevékenykedik. Az erőszak áldozatainak és áldozatok segítőinek szóló segélyvonalon és chatsegélyen kívül társadalmi figyelemfelhívással, szakirodalom és tájékoztató anyagok készítésével, terjesztésével, valamint szakemberek képzésével foglalkozunk. A NANE Egyesület egy közösségi kezdeményezés, mely a mai napig jelentős részben önkéntesek áldozatos munkája segítségével éri el céljait – mondta el Tóth Györgyi, a NANE szakértője. – Évente körülbelül 2000 hívás érkezik segélyvonalunkra, kapacitásaink azonban végesek. Ezért is örülünk, hogy az IKEA támogatja a munkánkat” – tette hozzá.

Sok esetben az is problémát jelent, hogy az emberek nincsenek igazán tisztában a családon belüli erőszak fogalmával. Nemcsak a magánemberek, de a civil szervezetek és a döntéshozók között is fennáll a diskurzushiány. Mindemellett a szervezeti struktúra is nagyon széttagozódott, és jelentős kompetenciabeli különbségek vannak a szakemberek között. Mindezen problémák mellett a családon belüli erőszak témája mégsem kap elég teret.

„Az IKEA küldetése, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára, így felelősségünknek érezzük, hogy kiálljunk a családon belüli erőszak érintettjei mellett. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy összefogva a NANE egyesülettel közösen hívjuk fel a figyelmet az egyenlő bánásmód fontosságára és az áldozatok saját otthonában elkövetett családon belüli, párkapcsolati erőszak sokszor eltitkolt jelenlététre” – nyilatkozta Pap Anita, az IKEA Magyarország marketing specialista munkatársa.

[1] Forrás: https://eige.europa.eu/hu/in-brief

[2] Forrás: https://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf

 

Az IKEA öt fókuszterületet jelölt ki, melyekhez egy-egy kötelezettségvállalás is társul az elkövetkezendő két évre:

  • 2022-ig a kampányunk során felhívjuk a figyelmet a családon belüli erőszak kérdésének fontosságára. Célunk, hogy csökkentsük a családon belüli erőszak társadalmi elfogadottságát, ezáltal elérjük, hogy az otthon az emberek többsége számára biztonságos hely legyen.
  • Az IKEA cseh-magyar-szlovák régiója a következő két évben 330 000 eurót szán a családon belüli erőszak áldozatait segítő szervezetek támogatására, hogy segítséget és menedéket tudjanak biztosítani a családon belüli visszaélések áldozatainak. Ez Magyarországon 35 000 000 Ft értékű felajánlást jelent.
  • Gondoskodni fogunk arról, hogy további kutatások valósulhassanak meg, ezáltal több olyan adat váljon hozzáférhetővé, mely elősegíti a kulcsfontosságú döntéshozókkal folytatott konstruktív, nyilvános párbeszédet és érdekképviseletet.
  • Vállalati és nonprofit szervezetekkel működünk együtt annak érdekében, hogy meghatározzuk a fő irányvonalakat és a társadalmi változást célzó legfontosabb kérdéseket.
  • 5. A NANE, Szlovákiában a Fenestra és Csehországban a NeNa partnerszervezetekkel együtt az IKEA kompetencia-fejlesztést és oktatást biztosít, elsősorban az áldozatoknak segítő szakmák képviselői számára.

 

Munkáltatóként az IKEA a bajbajutott munkatársait is igyekszik segíteni, így akik nehéz élethelyzetben vannak, bármikor, szinte bármilyen krízishelyzet esetén igénybe vehetik a 7/24 órás HELPLINE szolgáltatást, amely többek között a pszichológiai segítségnyújtásra is kiterjed.

November 25. a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja, ennek apropóján az IKEA ebben a hónapban kiemelten foglalkozik a témával, így a vásárlók számos felületen találkozhatnak a kampány elemeivel. Ennek részét képezi egy interaktív áruházi fal is az Örs vezér téri áruházban november 12. és 15. között: az installáció közelében a családon belüli erőszak különböző formáinak megfelelő hanghatások lesznek hallhatók, a vásárlóknak pedig lehetőségük lesz felvenni a falhoz rögzített telefont, és így demonstrálni fellépésüket a jelenséggel szemben. A falon többek között az arra vonatkozó információkat is megtalálhatják, hogy hogyan tudnak segíteni, amennyiben potenciális áldozattal találkoznak. Emellett egész novemberben mindhárom magyarországi áruház bemutatótéren található valamennyi fürdőszobában és fürdőszoba osztályon speciális tükörfóliákkal is találkozhatnak a vásárlók. További információk a www.IKEA.hu/egybiztonsagosotthonert oldalon találhatók.

 

SOCIAL MEDIA