A Mars erdőirtásmentes kakaóellátási láncra törekszik

Hírek Kiemelt

Az erdők megőrzéséért tesz további lépéseket a Mars Wrigley édességgyártó. A vállalat már több mint száz éve gyárt csokoládét, és a világ egyik legnagyobb kakaófelhasználójának számít. Akcióterve a 2018 szeptemberében bejelentett, Cocoa for Generations nevű program folytatása, amelynek célja, hogy a Mars kakaóellátási lánca 2025-ig teljes egészében fenntarthatóvá és átláthatóvá váljék.

„A kakaótermelésre vonatkozó fenntarthatósági céljainkat a Cocoa for Generations program testesíti meg, melynek fókuszában az ember és a bolygó védelme áll. Mostanra sikerült a globális ellátási láncunk negyedét feltérképezni és nyomon követni. Annak érdekében, hogy elérjük a 2025-re kitűzött célt, egy erdőirtásmentes kakaóellátási lánc létrejöttét, százszázalékos nyomon követhetőségre lesz szükség, és csak olyan kakaóellátási partnerekkel dolgozunk majd, akik megfelelnek a Responsible Cocoa program előírásainak. Mindezt azért teszünk, hogy megőrizzük az erdőket a jövő számára, hiszen a világ, amit holnapra szeretnénk, azzal kezdődik, ahogyan ma dolgozunk érte” – mondta John Ament, a Mars Wrigley Édesség globális kakaóért felelős alelnöke.

„Figyelemre méltó a Mars döntése, hogy erdőirtásmentes legyen a kakaóellátási lánca és a folyamat követhetővé tétele is. Ez az elhatározás, a gyermekek védelméért, a farmerek bevételeinek javításáért tett lépésekkel és a hatásvizsgálattal együtt valódi változást hozhat” – tette hozzá Janet Ranganathan, a World Resources Institute tudományért és kutatásért felelős alelnöke.

A Cocoa for Generations tervvel a Mars elköteleződött az erdők védelme mellett, és 2025-ig teljes kakaóellátási láncát nyomon követhetővé teszi. A bejelentés óta a vállalat globális kakaóellátási láncának már csaknem 24 százalékán végezte el a GPS-alapú feltérképezést, egészen az egyes kakaófarmokig lebontva.

A Mars most további lépéseket tesz az erdők védelmében, beleértve az alábbiakat:

– 2025-ig erdőirtásmentessé teszi globális kakaóellátási láncának 100 százalékát;

– 2025-ig elkészíti kakaóellátási láncának teljes GPS-alapú feltérképezését, egészen a kakaófarmokig lebontva;

átláthatósági ígéretéhez híven, nyilvánossá teszi a jelenlegi elsődleges kakaóbeszállítók forrásait, illetve javít a másodlagos beszállítók, a farmercsoportok és a harmadlagos beszállítók, a kakaófarmerek nyomon követhetőségén;

– kizárólag olyan beszállítókkal dolgozik, akik eleget tesznek a Responsible Cocoa program nyomon követhetőségre vonatkozó előírásainak. Ezt a közvetlen beszállítók esetében 2019-ben, a közvetett, elefántcsontparti és ghánai beszállítók esetében 2022-ig lépteti életbe;

– a Cocoa and Forests kezdeményezéshez csatlakozva, részletes akciótervet tesz közzé Elefántcsontpartra és Ghána területére vonatkozóan;

– 2019-ben befejezi az Indonéziára, Brazíliára és Kamerunra vonatkozó kockázatfelmérési vizsgálatát, melyet 2020-ban tesz nyilvánossá;

– 2020 végéig befejezi az Ecuadori Köztársaságra és a többi származási országra vonatkozó kockázatfelmérési vizsgálatot is;

– az átláthatóság érdekében a folyamat ellenőrzésére és felülvizsgálatára harmadik felet von be.

Jelenleg a Mars felhasznált kakaómennyiségének 95 százalékát tudja visszavezetni elsődleges, közvetlen beszállítókhoz, a kakaó származási országához. Kakaóellátási láncának csaknem 40 százaléka köthető másodlagos beszállítókhoz, termelői csoportokhoz, 24 százaléka pedig harmadlagos beszállítókhoz, vagyis kakaófarmerekhez vezethető vissza. A vállalat elkötelezett amellett, hogy folyamatosan többet tegyen a meghatározott célokért és hogy felgyorsítsa a folyamatot azáltal, hogy kizárólag olyan kakaóbeszállítókkal dolgozik, akik felelősséget vállalnak a Cocoa for Generations tervben lefektetett célkitűzésekért. A programtervben kiírt célokról és az elért eredményekről évente tesz közzé jelentést a Mars.

A Mars Közép-Európában

A Mars 1992-ben lépett be a magyar piacra, 2016 óta pedig a Mars Multisales Central Europe tagjaként működik, amely a magyar, a cseh, a szlovák és a román piacot foglalja magában. A szervezet 540 munkatárssal, három kategóriában működik: édesség (csokoládé, rágógumi és egyéb édesség), élelmiszer (rizs és szószok), valamint állateledel. A Mars emellett a szegmenseinek két legnagyobb üzemét működteti a régióban: a száraz állateledelt és jutalomfalatokat gyártó csongrád-bokrosi üzem mellett a csehországi Poříčí nad Sázavou-ban működik a Mars édességgyártó létesítménye, valamint édességfejlesztő központja.

A Mars vállalatról

A Mars egy családi vállalkozás, melynek több mint egy évszázados tapasztalata van különböző termékek előállításában, a vásárlók és házi kedvenceik számára egyaránt. A csaknem 35 milliárd dolláros tőkével rendelkező, globális vállalat olyan világszerte ismert és kedvelt termékeket gyárt, mint az M&M’s®, a SNICKERS®, a TWIX®, a MILKY WAY®, a DOVE®, a PEDIGREE®, a ROYAL CANIN®, a WHISKAS®, az EXTRA®, az ORBIT®, a 5™, a SKITTLES®, az UNCLE BEN’S®, a MARS DRINKS és a COCOAVIA®. Ezenkívül a Mars állat-egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt, ilyenek például a BANFIELD® állatkórházak, a Blue Pearl®, VCA® és a Pet Partners™.  A virginiai McLeanben található központ mellett a vállalat több mint 80 országban van jelen. A Mars öt alapelve – minőség, felelősség, kölcsönösség, hatékonyság és szabadság – több mint 100 ezer munkatársat inspirál mindennap az értékteremtésre és a növekedésre, amelyre igazán büszkék lehetnek.

SOCIAL MEDIA