Egész Budapesten elérhető lehet az érintésmentes jegy- és bérletvásárlás

Hírek

Több mint egy éve indult el a BKK, a Mastercard, a Monet+ és a K&H együttműködésével indított szolgáltatása, amely modern, gyors, kényelmes és felhasználóbarát is, hiszen nem kell regisztrálni applikációban vagy egyéb online felületen, sőt papírjegyet sem kell magunknál tartani.

 

A Budapest Pay&GO rendszeren keresztüli fizetés egyben jegyérvényesítést is jelent, és fizikai, illetve digitalizált, okoseszközön tárolt bankkártyával történik. Az ügyfelek bankkártyája alkalmas arra, hogy ellenőrzés esetén igazolja az utazási jogosultságot.

 

Egymillió felhasználó

A szolgáltatás egyre népszerűbb: idén januárra már több mint egymillióan próbálták ki az egy érintéssel történő fizetést és jegyérvényesítést.

A társaság adatai szerint tavaly decemberben kiugró volt a Pay&GO-t használók száma, ebben a hónapban összesen több mint kétszázezer jegyvásárlás történt a rendszeren keresztül.  A 100E Repülőtéri Expressz járaton hatvan százalékkal nőtt a Pay&GO-s vásárlások száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg az M1-es metrón huszonkét százalékkal több jegyet fizettek ezzel a módszerrel.

Míg a 100E Repülőtéri Expresszen hónapról hónapra egyenletesen nő az eladott jegyek száma, addig a kisföldalattin jobban érzékelhető a szezonális hatás. Ennek értelmében a karácsonyi szezonban az M1-es vonalán elhelyezkedő látványosságok közelében lévő megállókban – mint a Hősök tere, a Széchenyi fürdő vagy a Vörösmarty tér – kiemelkedően sok volt a jegyvásárlók száma – írják.

 

Egész Budapesten elérhető lehet az érintésmentes jegy- és bérletvásárlás

Mivel a szolgáltatás hónapról hónapra egyre népszerűbb, a BKK tavaly júliusban közbeszerzési eljárás részeként előzetes piaci konzultációt indított, hogy megvizsgálja, milyen feltételekkel teheti elérhetővé a főváros teljes területén a Pay&GO-t, valamint hogyan fejleszthetné tovább a rendszert. Az eljárás során a társaság pontosabb képet kap arról, hogy az egyes piaci szereplők milyen megoldásokat kínálnak az elektronikus jegyrendszer kiterjesztésére és megvalósítására, így a BKK a legmegalapozottabb döntést tudja hozni a Pay&GO rendszer bővítésére vonatkozóan – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.

 

SOCIAL MEDIA