Door-Szabó Nóra, Httpool: „Magyarországon még bőven van növekedési potenciál”

Hírek Kiemelt

A Httpool öt éve van jelen saját irodával Magyarországon, de csak tavaly kapcsoltak nagyobb sebességre. Door-Szabó Nórával a meghatározó social media platformok hazai értékesítő partnereként működő cég közelmúltjáról és jelenlegi ambícióiról beszélgettünk.

Az önéletrajzod szerint több mint tizenöt éve dolgozol a médiapiacon, de túl fiatal vagy ahhoz, hogy tizenöt éves szakmai múltad legyen.

Érettségi után úgy gondoltam, hogy dolgozni szeretnék, nem pedig egyetemen tanulni még évekig. A Juventus Rádióban kezdtem mint salesasszisztens, és tíz év után a kereskedelmi igazgatói pozícióból távoztam.

Már dolgoztam, amikor indultak az első kommunikáció és médiatudomány szakok, és nagyon hamar rájöttem, hogy ez a nekem való képzés, ezért a gazdasági szakról átigazoltam. A diplomámat végül a Zsigmond Király Főiskolán szereztem, amelynek azóta Milton Friedman Egyetem lett a neve.

A Juventus Rádióban dolgozni hatalmas élmény volt, a diplomaszerzésben is hasznomra voltak az ott tanultak. Akkoriban kezdődtek a nagy kitelepülések, én pedig arról írtam a szakdolgozatomat, hogy a stúdión kívüli aktivitások hogyan befolyásolják a hallgatottságot.

 

Soha nem kísértett meg, hogy műsorvezetőként is kipróbáld magad?

Nem igazán. A legtöbb az volt, hogy egy-két mondatot felmondtam a reklámszpotokban. Az üzlet motivált, egy tárgyalást is meg kell komponálni, fel kell építeni, nekem ennyi elég volt, a műsorokat csinálják mások.

Ekkor ismerkedtem meg a nemzetközi piaccal, bár még nem sejtettem, hogy ez később mennyire fontos lesz számomra. A Juventusnak amerikai és ír tulajdonosai voltak, angol, ausztrál és új-zélandi vezetőkkel is dolgoztam. Mi magyar rádióként egy nemzetközi csoport tagja voltunk.

 

De tíz év után mégiscsak vége szakadt a történetnek.

A klasszikus ok: tulajdonosváltás miatt. Három tulajdonosváltást túléltem, a negyediket nem.

 

Már három is igen szép teljesítmény.

Igen, én is így érzem. Nekem tulajdonképpen ekkor kezdődött a nagybetűs élet, hiszen a Juventusban nőttem fel. Körülnéztem a médiapiacon, jött a közterületes időszakom. Rövid szerelem volt, de legalább ezt is kipróbáltam, ezt a piacot is megismertem.

Utána következett a Forbes, ahol éreztem, hogy igen, megérkeztem, és akár több évet is el tudnék itt tölteni. Amikor odakerültem, még csak szinte a magazin volt meg, szép lassan épült a többi aktivitás, a rendezvények és – ami számomra a legfontosabb – a digitális láb. Elindult a forbes.hu, én pedig belecsöppentem a digitális médiába, itt tanultam meg, mi is az az online. A kezdetektől részt vettem a hirdetési felületek, csomagok kialakításában, az üzlet működtetésében.

 

Utána következett egy nagyobb cég, a Central Média.

Oda már eleve digitális szakemberként mentem. Bár a cég eredetileg elsősorban magazinkiadással foglalkozott, az érkezésemkor már nagyon komoly súlya volt a digitális üzletágnak. Akkor még csak egy kis direkt értékesítő csapatot vezettem, távozásomkor viszont már a teljes direkt digitális értékesítés hozzám tartozott. Szép íve volt a pályámnak, a mai napig hálás vagyok ezért a tanulási lehetőségért a Central Médiának. Képviselhettem is a céget különböző szervezetekben, mint például az IAB. Jött azonban egy új csodálatos kihívás az életemben, Zsombor, aki most már két és fél éves. A Centraltól mentem el babázni. Majdnem két évig voltam otthon, és ennek az időszaknak a végén megtalált egy új lehetőség, a Httpool.

 

A nőknek gyakran felteszik azt a sztereotip kérdést, hogyan tudják összeegyeztetni anyai feladataikat a vezetői szerepükkel. A férfiaktól viszont nem szokták megkérdezni, hogyan képesek munka mellett ellátni apai feladataikat. Mivel nincs itt a férjed, őt én se tudom kérdezni. Te hogy látod ezt a problémakört?

Én szerencsés vagyok, mert a nemzetközi cégeknél már elindult egy újfajta gondolkodás, rugalmasabban állnak azokhoz, akik gyereket nevelnek. Az online meetingek közben például beállítható, hogy valamilyen okból a gyerek is otthon van velem, és így ezt figyelembe veszik, megértik, türelmesebbek. De persze így is óriási szervezést igényel. Lehet, hogy nálunk már véget ért a munkaidő, amikor a világ másik oldalán összehívnak egy meetinget. Rugalmas munkarendben dolgozom, reggel bölcsi, utána munka fél négyig, de az megállás és lazítás nélkül, majd este nyolcig a gyerekkel vagyok, utána lefekvésig megint lehet munkával foglalkozni.

Az Aleph Group, az anyavállalatunk kilencven országban van jelen, sok női vezetőt alkalmaz, és mindenki tisztában van azzal, hogy a munka mellett van magánéletünk is. Az a fontos, hogy elvégezzük a munkát, és ehhez megkapjuk a maximális rugalmasságot. Ehhez hozzájárult a Covid is, amikor nagyon sok embernek meg kellett oldania az otthoni munkavégzést, és kiderült, hogy nem csak reggel kilenctől délután ötig, irodában lehet dolgozni.

 

Az imént azt mondtad, a lehetőség talált meg téged. Hogy történt?

Megkeresett egy fejvadász. Klasszikus folyamat volt: felhívtak, mondták, tudják, hogy néhány éve ezen a területen dolgozom, kezdjünk el beszélgetni. Egy ilyen nagy nemzetközi cégnél ez egy több hónapos folyamat, sok-sok egyeztetéssel, próbamunkákkal. Hosszú volt, de nagyon örülök, hogy engem választottak. Óriási lehetőség és megtiszteltetés a magyarországi irodát egyedül vezetni egy ilyen hatalmas vállalatnál.

 

Az Aleph Group és leányvállalata, a Httpool gyakorlatilag minden nagyobb piacon jelen van, Magyarországon mégsem igazán ismert.

A Httpool 2017 óta van Magyarországon, de csak tavaly született döntés a tevékenység jelentős bővítéséről. Korábban jóval kisebb irodával, kisebb csapattal volt itt jelen a cég, és nem képviselt ennyi közösségimédia-platformot. A tavalyi év fejleménye, hogy már öt platformot képviselünk a magyar piacon, és itt még bőven van növekedési potenciál. Azóta részt veszünk a meghatározó konferenciákon is, építgetjük az ismertségünket, de ennél sokkal fontosabb, hogy más cégeknek segítsünk a kampányaikban.

A cég egyébként 2000-ben alakult Szlovéniában, eleinte ügynökségi feladatokat vállalt, később azonban más üzleti modellre tért át, amely a digitális óriások képviseletére támaszkodik azokon a piacokon, ahol nem rendelkeznek saját irodával.

Helyi leányvállalattal, helyi vezetőkkel és helyi csapattal hatékonyabban tudja kiszolgálni a helyi hirdetőket és értékesíteni a szolgáltatásokat. A Httpool pedig már rengeteg országban bizonyította, hogy ennek megszervezésében ő a legprofibb. A cég a világban több mint harminc platformot képvisel, Magyarországon ötött. A kínálat folyamatosan változik, új platformok jelennek meg, egyik-másik meg eltűnik. Most a TikTok a sláger, a legérdekesebb feltörekvő, de egy-két év múlva jöhet egy következő, amely nagy érdeklődésre tarthat számot.

 

Van olyan platform, amelyre itthon kizárólagosságot kaptatok?

Igen, a legtöbb ilyen, a Spotify, a Snapchat, a Twitter és az Adcolony kizárólagos partnere vagyunk. A TikToknál preferred partner vagyunk, több országban dolgozunk együtt. Óriási előny, hogy az országok megosztják egymással a tudást, a tapasztalataikat az ügyfelek eredményeiről, arról, milyen területnek hogyan érdemes kommunikálni, mi az, ami valóban bevált. Így az ügyfeleink biztosak lehetnek benne, hogy amit mi ajánlunk, az valóban hatékony lesz.

 

Közülük melyek a legfontosabbak a magyar piacon?

A Spotify volt az első a magyar Httpool portfóliójában, így mindig egy kicsit a szívünk csücske marad. A Spotify igazi love brand, szinte mindenki ismeri, szereti, mindenkinek ott van a mobilján, de most már akár tévén, Xboxon is lehet hallgatni. Az Adcolony prémium videómegjelenési lehetőségeket kínál az ismert és kedvelt mobilos gamingapplikációkban, ami szintén egy olyan terület, amelyet érdemes folyamatosan figyelni. A Snapchat és a Twitter pedig azért is fontos számunkra, mert mindkettőben részesedése van a cégünknek. A Snapchat a Z generációs fogyasztók eléréséhez elengedhetetlen. A Twitter pedig annak fontos, aki valóban friss, nemzetközi hírekhez szeretne hozzájutni. Magyarországon sokáig nem ért el áttörést, de az utóbbi fél évben elindult ennek a platformnak a hazai térhódítása is, dolgozunk azon, hogy az osztrák, német, cseh piacon elért szintre juttassuk itthon is.

A Httpool egyik missziója, hogy támogassa a startupok elindulását. Mi is startupként kezdtük, nem is olyan régen, és segíteni szeretnénk az újonnan létrejövő vállalkozásokat a piacra jutásban. Ha valaki a magyar Httpoollal szerződik, könnyebben eljut például az angol, a német vagy a cseh piacra is. Két hete volt Budapesten a Startup World Cup, ahol zsűritagként és támogatóként vettünk részt, és egy magyar startupnak ötezer dolláros Twitter-kampányt adtunk. A Twitter egy induló cégnek különösen fontos, hiszen ott vannak a befektetők.

 

A B2C-piacon rengeteg csatorna áll a márkatulajdonosok rendelkezésére, a B2B-ben viszont kevésbé bőséges a kínálat. Az általatok képviselt platformok közül milyen megoldásaitok vannak az utóbbira?

A Twitter például nagyon jó befektetők elérésében, csak jobban meg kell ismerni, és nyitottabbá kell válni az új megoldásokra a standard, jól ismert csatornák mellett.

 

Majdnem másfél év kihagyás után tértél vissza a piacra. Mennyit változott ahhoz képest, ahogy otthagytad?

Mindig azt gondoltam, hogy amikor majd elmegyek szülni, le fogok maradni, és ki tudja, mi lesz velem, hogy fogom az információmorzsákat felcsipegetni. A Covid azonban úgy hozta, hogy a világ is megállt mellettem.

 

A piac udvariasan megvárt.

Úgy tűnik, nagyon kevés új dologról maradtam le. Sőt, amíg otthon voltam, volt időm az újdonságokat megismerni, folyamatosan követtem a történéseket. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy lemaradtam volna. Talán szerencsém is volt az időzítéssel.

De egy ilyen típusú cég egyébként is hagy időt arra, hogy megtanuld az új dolgokat. Tréningeket kapok, folyamatosan képeznek, nem azt várják, hogy azonnal tudj mindent, szépen fel van építve az onboardingfolyamat. Volt három-négy hónap, amikor a világ összes újdonságát megkaptam tálcán, és megtanulhattam. Másfél év kihagyás után nem azt éreztem, hogy lemaradok, épp ellenkezőleg: olyan új tudáshoz, információkhoz jutottam hozzá más országokból, amelyek itthon még nem elérhetők. És ez az információmegosztás azóta is folyamatosan működik.

 

A Httpool tevékenységéhez szükséges tudással kevesen rendelkezhetnek itthon. Hogy találtok megfelelően képzett munkatársakat?

Rengeteg ember számára vonzó egy nagy nemzetközi cégnél dolgozni. Ha feladunk egy hirdetést, sokkal többen jelentkeznek, mint más ajánlatokra. A dolgunkat inkább a magas szintű angol nyelvtudás kérdése nehezíti meg, itt szinte mindenkinek egész nap angolul kell beszélnie, ettől már néhányan megtorpannak. Nemzetközi cégként az új munkavállalóknak jó feltételeket tudunk biztosítani, a képzésünk nagyon vonzó, olyan social media platformokat tanulhatnak meg nálunk, amelyek Magyarországon még ismeretlenek.

Annak lehetősége is adott, hogy munkavállalóink más országba menjenek dolgozni. Erre létezik belső protokoll, kiválaszthatok mondjuk hat olyan országot, amely érdekel, és a cég elkezdi feltérképezni, hogy ezekben van-e vagy a közeljövőben lesz-e betöltetlen pozíció. Olyan lehetőség is van, hogy az ember marad Budapesten, de más országokra dolgozik itthonról.

 

Ehhez igen komoly HR-háttérre van szükség.

A sales és a pénzügy általában az adott országban működik, a HR viszont központosítva. A régiós és a globális HR-iroda a cég egészére rálát, és koordinálja a HR-feladatokat. Az adott országgal együttműködve, de a központból indulnak a keresések, erre külön rendszert építettek fel. A mi régiós központunk Bécsben van, én oda riportolok, a HR-ünk Dubajban, az informatikai osztály pedig Ljubljanában működik.

 

A munkatársak tehát intenzív képzést kapnak házon belül. Mennyire kell edukálni a piacot?

Abszolút feladatunknak érezzük, nagy szükség van rá. Az első és legfontosabb az, hogy mi képben legyünk az általunk képviselt márkák újdonságaival kapcsolatban. Akár edukációs heteket is rendezhetnénk, hogy ezt a tudást átadjuk az ügyfeleinknek is, hogy színesebbé tegyék a marketingmixüket, hogy még pontosabban megtalálják a célcsoportot az adott márkán.

 

Egy éve vagy a Httpoolnál. Mi teljesült abból, amit akkor vállaltál, és melyek a legfontosabb céljaid a következő évre?

A magyar csapat felállítása volt az első cél, és mondhatom, nagyon jól sikerült, ütőképes kis közösség lettünk. Minden platformnak megvan a szakértője. Négyen voltunk, amikor érkeztem, most tizenkét fős a létszám. Az építési folyamat humánerőforrás-része már megvan, minden területnek megvan a profi képviselője, így platformonként a megfelelő szakemberrel dolgozhatnak ügyfeleink.

A másik fontos feladat a Httpool helyzetének megszilárdítása volt a magyar piacon. A Httpool brand ismertsége még alacsony, és kevesen tudják, mit is csinálunk. Mi nem ügynökség vagyunk, hanem értékesítő partner. A Spotify, a Twitter saját irodával nincs jelen a magyar piacon, ahogy a Snapchat és az AdColony sem. Ha valaki a világ meghatározó platformjaival akar együtt dolgozni, akkor mi vagyunk itt a Szilícium-völgy meghosszabbított keze.

Az interjú eredetileg a Márkamonitor magazin 2022/2. számában jelent meg. 

Fotó: Réti Dóra, Márkamonitor

 

SOCIAL MEDIA