Díjazták Magyarország informatikában legjobb diákjait

Hírek

Rekordszámú versenyző vett részt az e-Hódon.

 

A BEBRAS nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódó e-Hód– Hódítsd meg a biteket online versenyt a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztálya az ELTE Informatikai Karával együttműködve rendezi meg. 2021-ben 305 iskola 33467 tanulója vett részt a kedvcsináló, az informatika világának sokszínűségéből ízelítőt adó versenyen, megdöntve minden korábbi részvételi rekordot – a szervezők összesen 216 diákot díjaztak kimagasló eredményéért.

Korcsoportonként az első tíz helyen végzettek számára az ELTE-n országos döntőt is rendeztek e-Hódos feladatokra épülő akadályversennyel, illetve micro:bit mikroszámítógépen alapuló élményinformatikai foglalkozáson is részt vehettek az érdeklődők.

A diákokat Pluhár Zsuzsa, az NJSZT Közoktatási Szakosztály elnöke, az ELTE IK oktatója és kutatója, a verseny főszervezője mellett dr. Horváth Zoltán, a kar dékánja és dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke is köszöntötte. Beck György hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló megmérettetések is hozzájárulhatnak a magyar informatikai cégek és a felsőoktatás számára a fejlett digitális készséggel rendelkező utánpótlás gyarapításához.

 

A legfontosabb hazai alkalmazói és programozásversenyek

“A verseny egyes korcsoportjaiban összesen mintegy száznyolcvanezer diák tanul jelenleg a közoktatásban, közülük az első száz legjobb közé bekerülni önmagában óriási dicsőség. “Külön öröm számunkra, hogy egyre több lány vesz részt az informatikai tanulmányi versenyeken, a 3-6. osztályosok közül csaknem 50 százalék volt az arányuk, a hetedik-nyolcadik osztályosok közül pedig az indulók mintegy harmada” – kommentálta dr. Zsakó László, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály elnöke, az ELTE IK tanszékvezetője az idei eredményeket, megköszönve a  Nemzeti Tehetség Program támogatását a versenyek szervezésében.

Az Országos Grafikus Programozási Verseny tavaly újult meg: ma már a gyerekek oktatásához kifejlesztett Imagine Logo mellett a modernebb Python és Scratch programnyelveken is megoldhatók a feladatok. A díjátadó érdekessége, hogy a parádi Fáy András Általános Iskolába járó három testvér, Halász Katinka, valamint ikertestvérei, Halász Boglárka és Halász Kund egyaránt oklevelet vihettek haza. Ezen a versenyen összesen 148 diákot díjaztak a szervezők.

A Nemes Tihamér Verseny 1985 óta a hazai informatikai tehetséggondozás legrangosabb tanulmányi versenye: alkalmazói kategóriája a nélkülözhetetlen irodai programok (pl. táblázatkezelés) tehetségeit mutatja fel, míg a programozói kategóriában az algoritmikus gondolkodás jelesei tűnnek fel, akik közül a legjobbak már a diákolimpián is helyt tudnak állni Magyarország színeiben. A Nemes Tihamér Verseny programozás kategóriájában 183 diák lett díjazott, az alkalmazás kategóriában pedig 81 versenyző teljesítményét ismerték el.

Az idei tanév előválogatóin szoros verseny után a 9-11. osztályosok közül négy diák szerezte meg a legrangosabb nemzetközi informatikai tanulmányi versenyeken, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), illetve a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) való részvétel jogát. A diákolimpikonoknak – Horvátországban (CEOI) és Indonéziában (IOI) zajló versenyeken drukkolhatunk idén nyáron. A 11-12. osztályosok között romániai magyar tanulók végeztek az élen, az első helyen a nemzetközi versenyekről már ismert Éles Júlia végzett.

 

Jövőre Magyarország rendezi a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Érdemes figyelemmel kísérni az informatikai tehetséggondozás egyre erősebb magyar mezőnyét már csak azért is, mert 2023-ban Szeged ad majd otthont a világ legjelentősebb informatikai versenyének, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának (IOI)  – a Neumann Társaság és konzorciumi partnerei, a Szegedi Tudományegyetem és a Digitális Jólét Program szervezésében – írják.

 

SOCIAL MEDIA