mobil_1 befor 1st post

People Group néven folytatja tevékenységét a 1080p Reklám- és médiaügynökség

A 1080p Solution Agency-t 2014-ben alapította az akkor még Urbán Zsolt vezette HD Group és a Kádár Tamáshoz és Dévényi Balázshoz köthető Dynamo Budapest azzal a céllal, hogy ötvözzék a két vállalatban lévő reklámügynökségi és médiaügynökségi tudást, és így egy integrált ügynökséget hozzanak létre.   A nagy változást az ügynökség életében a 2018-as év hozta, […]

Tovább olvasom

Így töltik az idei vakációt a gyerekek

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron.   A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan […]

Tovább olvasom

Északkelet-Európa válhat kontinensünk éléskamrájává

A Corvinus, az ELTE és a BME együttműködésében készült közös magyar tanulmány szerint az európai gabonatermés jelenleg Északkelet-Európában nő a legdinamikusabban. Az északi térség gabonaféléi ugyanis viszonylag kevéssé érzékenyek az éghajlatváltozásra, a keleti régió korábban viszonylag elmaradt gazdaságai pedig gyorsan tudnak növekedni. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térség fogyasztási-termelési rendszere évezredes alapokon nyugszik, […]

Tovább olvasom

Mészáros Lőrinc vezeti a leggazdagabb magyarok friss listáját

A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány idei ranglistáján Csányi Sándor van a második helyen 420 milliárddal, a dobogó harmadik fokára pedig először lép fel Felcsuti Zsolt, aki Gattyán Györgyöt szorította le ezzel.   A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány szerint Mészárosnak tavaly évé végén 480 milliárd forintos vagyona volt, 60 milliárddal több, mint egy évvel […]

Tovább olvasom

Tehetségkutató programot indít a Fesztiválzenekar az AutoWallis támogatásával

Fiatal zenei tehetségeket felkutató és fejlesztő programot indít a világ tíz legjobb komolyzenei együttese között jegyzett Budapesti Fesztiválzenekar.   Bár a Fesztiválzenekarhoz az elmúlt három évtizedben sok fiatal csatlakozott, egyre nagyobb szükségük van új muzsikustehetségek megtalálására. „A legjobb fiatal zenészek megtalálása nem egyszerű feladat. A magyarok közül sokan külföldön tanulnak tovább, így a Zeneakadémia már […]

Tovább olvasom

Élelmiszerinnovációkért dolgozik a MATE és a PENNY

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött a PENNY üzletlánccal, az élelmiszermérnöki szakos hallgatók nagyvállalati elvárásokra történő felkészítése és az oktatás fejlesztése vonatkozásában.   A MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete mindig kiemelt figyelmet fordított az innovatív gondolkodásra és a tudományos eredmények gyakorlatban való alkalmazására, így több szabadalom és oltalom született már a […]

Tovább olvasom

Több mint 32 milliárd dollárnyi befektetés érkezett tavaly ingatlan technológiákba

Közel tíz éve került először a köztudatba a proptech (Property+Technology) kifejezés, de igazán csak 2018-ban robbant be a technológiai innováció az ingatlanpiacra, és azóta is kisebb lemaradásban halad a digitalizációs forradalom közepette.   „Az innovációk az ingatlan szakma szinte minden szektorában utat törnek maguknak a finanszírozástól kezdve a tervezésen és a kivitelezésen át egészen az […]

Tovább olvasom

Megérkezett a Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm teaser előzetese

2013 májusának végén egy ország figyeli aggódva a híreket, amikor a Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt a társával együtt eltűnik a Himalájában.   Bár mindenki más még reménykedik, felesége, Sterczer Hilda élő adásban jelenti be, hogy felesleges az újabb mentőexpedíciók szervezése. A következő hetekben a média szisztematikusan próbálja megtörni a nő keménységét. Első […]

Tovább olvasom

Elvonja a bankok és multivállalatok extra profitját a kormány

A miniszterelnök szerda délután rendkívüli bejelentést tett.   Mint mondta, az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat, ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell védeni. „Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extra profitra tesznek szert. A kormány ezért úgy határozott, […]

Tovább olvasom