mobil_1 befor 1st post

Távozik a Telextől Munk Veronika

Munk Veronika tartalomfejlesztési vezető, alapító főszerkesztő a saját kezdeményezésére távozik a Telextől április végén: Veronika a szlovák Denník N médiacéghez igazol, ahol innovációért és új piacokért felelős igazgatóként folytatja – adta hírül a Telex.    Munk Veronika a 2020. október 2-án induló Telex első főszerkesztője volt, 2021 januárjában Dull Szabolccsal közösen voltak főszerkesztők, majd 2022-től […]

Tovább olvasom

Élőben követhetik a nézők Ferenc pápa budapesti látogatásának eseményeit a közmédia műsorán

A közleményben felidézték, hogy másfél év után újra Magyarországra látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő budapesti programjaira több százezer hívőt várnak. A közmédia a pápa magyarországi látogatásának valamennyi nyilvános programján jelen lesz – tették hozzá.   Élőben jelentkezik a Sándor-palotából, a Szent György térről, a Karmelita kolostorból, a Szent István-bazilikából, a Vakok Batthyány László Római […]

Tovább olvasom

Pezsdítő programsorozattal indítja be a fesztiválszezont a SopronFest

A rendezvény hivatalosan április 27-én, a Soproni Sörnapok helyszínén Charlie koncerttel indul. A nyitónapot a Tűztorony erkélyén előadott látványos, Be Massive Horizon produkció koronázza meg. A hétvége során fellép többek közt Müller Péter Sziámi, Bérczesi Róbert, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint Járai Márk is. Április 29-én, szombaton az április közepén bemutatott A nemzet aranyai […]

Tovább olvasom

Jön az AXN-en az NCIS spin-offja

A világ legsikeresebb bűnügyi sorozata most egy varázslatos szigetcsoport partjaira „sodorja” a nézőket, május 2-án 21 órakor ugyanis jön az NCIS: Hawaii 1. évada.   A keddenként 21 órakor debütáló dupla epizódok az NCIS Pearl Harbor első női vezetője, Jane Tennant (Vanessa Lachey) és rendíthetetlen csapatának életébe engednek betekintést. A profi, specialistákból álló osztag a […]

Tovább olvasom

Egyre többen választják itthon is az OLED tévéket

Magyarországon 2014 és 2022 közt nem történt számottevő növekedés az értékesített televíziók volumenében, sőt, a 2018-as és 2020-as kiugró évek után 2022-ben talált gazdára a legkevesebb televízió itthon. Ennek ellenére az OLED kijelzők évről-évre egyre népszerűbbek a GfK Hungária Kft. adatai szerint: 2014 óta folyamatos, dinamikus növekedést mutatva 2022-re már évi közel 25 000 darab OLED […]

Tovább olvasom

Filmes szakemberekből álló zsűri dönt majd a Magyar Mozgókép Díjakról

A Magyar Mozgókép Fesztivál a legújabb magyar alkotásokkal, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélménnyekkel, közönségtalálkozókkal várja a filmbarátokat Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi a mozikban és szabadtéri vetítéseken.   Június 7-én a veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai gálavetítésével kezdődik az esemény. A fordulatos és izgalmas dokumentumfilm hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték […]

Tovább olvasom

Debrecenben nyitott meg az első vidéki Miele Experience Center

Az idén 124 éves német márka a prémiumkategóriás háztartási gépek egyik legismertebb gyártója világszerte. A Miele cég 1899-es alapítása óta a Miele és a Zinkann család tulajdonában van. A Magyarországon 1992 óta jelen lévő márka 2006-ban nyitotta meg első bemutatótermét Budapesten, majd 2021-ben a másodikat. Ezek sorát bővíti a debreceni Hunyadi János utcában április 26-án […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Gajzágó György

Ma esti vendégem Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia alapítója. Témánk az üzlet és művészet helyzete és viszonya – új helyzetek, új kihívások, új feladatok 2023 tavaszán.   Megbeszéljük, mi változott az előző beszélgetésünk óta: milyen változásokat hozott a COVID a művészeti világba, milyen jelentősebb változások történtek itthon a művészeti szcénában? Van-e már „art industry”: […]

Tovább olvasom

Korda György okostelefon-guruként tetszeleg Klárika előtt

Korda Györggyel és Balázs Klárival népszerűsíti a MediaMarkt az új, mobiltelefonokra szabott szolgáltatását, amelynek részeként nemcsak új Vodafone előfizetést köthetünk az áruházakban, de kérésünkre a MediaMarkt szaktanácsadók helyben – adatköltöztetéstől a kijelzővédelemig – használatra késszé varázsolják megvásárolt készülékünket.   A műszaki áruház kampánya április 26-án indul és három hónapig fut majd, amelynek során a MediaMarkt […]

Tovább olvasom

A Toyota alelnöke ismertette a vállalat egyes régiókra vonatkozó terveit

Yoichi Miyazaki az alábbiakban olvasható prezentáció keretében bepillantást engedett abban, mi várható a vállalattól az egyes földrajzi régiókban.   „Yoichi Miyazaki vagyok. Pályafutásomat elsősorban a tengerentúli értékesítési területen töltöttem. A Toyota Mobility Concept, ahogy új ügyvezető elnökünk, Koji Sato úr korábban kifejtette, nem valósítható meg szilárd üzleti alap nélkül, és fontos ezt a szilárd üzleti […]

Tovább olvasom