mobil_1 befor 1st post

Wáberer György lett „Az év üzletembere” 2014-ben

Az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég által alapított díjat idén tizenegyedik alkalommal adták át Magyarországon. Az EY „Az év üzletembere” elismerést és a hozzá kapcsolódó három különdíjat ünnepélyes gálaest keretében adták át. A program független bírálóbizottságának döntése alapján 2014-ben „Az év üzletembere” Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója lett. A logisztikai cég vezetője 2005-ben már nyert a verenyen, […]

Tovább olvasom

Idén az eseménykommunikációra fókuszált a MOM Park

Szakított az elmúlt évek kreatív koncepcióival a MOM Park, és imázskommunikáció helyett idén elsősorban az események népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt. A brand erősítése mellett a bevásárlóközpont rendezvényei jelentek meg a kampányfotókon. Mind a négy kreatív esetében egy-egy modell arca van a középpontban. A smink, a frizura, a styling, valamint a háttérben található ikonikus elemek utalnak […]

Tovább olvasom

Tesco a buszmegállóban

A külföldi szakmai hírekből már ismert virtuális polcok a budapesti tömegközlekedésben is megjelentek. Az ingyenesen letölthető Tesco Online Bevásárlás alkalmazással bárhol elintézhető a bevásárlás. A megoldást elsősorban olyan esetekre szánják, amikor elfelejtettünk valamit megvenni, de a csomagokkal együtt már nincs kedvünk visszamenni az áruházba, vagy pedig a tömegközlekedésen nem szeretnénk cipelni a nagyobb tömegű árucikkeket. Az alkalmazás népszerűsítésére […]

Tovább olvasom

Interaktív karácsonyi játékkatalógus

A REGIO JÁTÉK interaktív katalógusa Fejtsd meg velünk a Mikulás titkát címmel játékosan mutatja be az áruház kínálatát. Miközben a Mikulást követjük, kiválaszthatjuk a nekünk tetsző termékeket, amit a kéményen leereszkedve a fa alatt hagy nekünk a Télapó – ez egyben a kosarunk, így a játékok egy pár kattintással meg is vásárolhatók a webáruházon keresztül, […]

Tovább olvasom

Egymásra talált építő- és videójáték

Hat új építőkészlettel – bennük macskakővel, nyírfa kockával és Creeperekkel – folytatódik a LEGO és a Minecraft együttműködése. Kreativitás, építés-újraépítés, határtalan képzelőerő és szórakozás: a LEGO Csoport és a Minecraft videójáték is ezeket az értékeket képviseli. Az új termékek tervezésében LEGO és Minecraft rajongók is részt vehettek, így tükrözik az általuk lefontosabbnak vélt játékelemeket. „Rengeteg hasonlóság van a két […]

Tovább olvasom

Így látjuk, így használjuk a marketinget

Az MMSZ felmérése érdekes tendenciákra mutat rá a hazai kkv-k marketingtevékenysége kapcsán: a terület fontossága növekszik, de még messze nem terjed ki minden olyan funkcióra, ahol hozzáadott értéke volna. A Magyar Marketing Szövetség „Marketing trendek 2015” című, 25. Országos Marketing Konferenciájának alkalmából határozta el, hogy a hazai marketing gyakorlatának, trendjeinek és a lakosság által érzékelt […]

Tovább olvasom

A hatékony e-mail marketing titkai – Adatvédelem I. rész

Új sorozatunkban a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség tagjaival járjuk körbe az e-mail marketing aktuális kérdéseit. Legutóbb az adatbázisok és a mérhetőség témáját érintettük, most pedig az adatbázisokhoz, adatvédelemhez kapcsolódó jogi elvárásokról lesz szó. Az első részben a jogszerű adatgyűjtés, valamint a más tulajdonában álló adatok kérdését jártuk körbe. Beszélgetőtársaink: dr. Buturácz Andrea és dr. […]

Tovább olvasom

Fekete péntek(ek)

Az eMAG a most pénteki akcióra készül – áruval és logisztikai háttérrel -, míg az Extreme Digital a múlt heti kampány tanulságait vonja le. A Black Friday, vagyis a Fekete Péntek az Egyesült Államokból ered, ahol ez az év legnagyobb bevásárló eseménye. Tavaly az amerikaiak több mint 57 milliárd dollárt költöttek el a Black Friday […]

Tovább olvasom

20 millió dolláros kampányt indít az Emirates és Dubaj

Az Emirates és a Dubaji Idegenforgalmi és Kereskedelmi Marketingosztály új, globális kampánya Dubaj változatos világát, valamint a modernkori vívmányok és a tradíciók találkozását mutatja be. Mintegy 20 millió dolláros költségvetésével a „Találkozzunk Dubajban!” az Emirates Airlineeddigi legnagyobb kampánya, amelyet a Dubaji Idegenforgalmi és Kereskedelmi Marketingosztály (DTCM) együttműködésével valósított meg. A globális kampány az európai, ázsiai, latin-amerikai és közel-keleti […]

Tovább olvasom

Építkezik a Vajda Papír

Az Ooops márka ismertségének a növelése a cél az őszi kampánnyal. Kommunikációs kampányt indított a Vajda Papír márkája idén ősszel. A cél a termékcsalád ismertségének növelése és a lojális vásárlók díjazása. A márkacsalád jelenleg a magyar mellett tizenhét további piacon érhető el. Az Ooops! márkanevet 2011-ben vezették be. A márkacsalád a toalettpapír, papírzsebkendő, kéztörlő és szalvéta szegmensekben van jelen, […]

Tovább olvasom