Cápák között: a nagyragadozók az évad első adásában sem tétlenkedtek

Tejszínhub

A nagyragadozók az évad első adásában sem tétlenkedtek, három üzletre is igent mondtak.

 

Két vállalkozás is alapos elemzésre került az RTL üzleti showműsorának kibeszélőjében, a Cápák között Extrában.

Cápák között Extra: mivel jár, ha valaki családi vállalkozásba fektet?

Hogy miként illeszkedik egy külső befektető a családi vállalkozás dinamikájába, kiderül a Cápák között Extra kibeszélő első részéből.

 

Milyen hatással lesz a mesterséges intelligencia a vállalkozásokra?

A Cápák között Extra üzleti kibeszélő második részében arra keresték a szakértők a választ, milyen hatással lesz a mesterséges intelligencia a vállalkozásokra.

 

Az első adás pitchei:

Bombaként robbant be a Cápák elé pitchével a Járfás Lili-Hegedűs Tamás-Kovács Dániel által létrehozott Magic Bomb. A kézzel készített, egyedi illatokkal és saját receptúrával büszkélkedhető kozmetikai vállalkozásba szinte azonnal beleszeretett Lakatos István, aki a vállalkozók pitchét követően – 10 millió forint befektetést kértek 5% tulajdonrészt kínálva – azonnal ajánlattal élt: megadva a kért összeget, 25% tulajdonrészt szeretett volna az üzletből kapni. A vállalkozók azonban szerették volna a többi ajánlatot is meghallgatni, így Lakatos István kiszállt. Bojinka Miklós kivételével a többi Cápa is így tett, ám ő versenybe szállt a befektetésért. A kért összegért 20% tulajdonrészt kért, amit a trio némi hezitálás után elfogadott.

Magic Bomb pitch

https://www.rtlplusz.hu/capak-kozott-p_26662/magic-bomb-pitch-1-resz-c_13107557

Balogh Levente: Nagyon megsértődtem

 

 

Soha nem fordult még elő, hogy a pitch a vállalkozó nélkül kezdődjön el. Eszes Tamás azonban megmutatta, hogy a Félix névre keresztelt mesterséges intelligencia által fejlesztett személyi asszisztense segítségével ez is lehetséges. A vállalkozó a technológia továbbfejlesztésére 100 millió forint befektetést remélt a Cápáktól, 10% tulajdonrészt kínálva. A technológiai fejlesztés azonban csak Lakatos Istvánt győzte meg, aki bár nem fektetett be a cégbe, a vállalkozó tudását saját cégcsoportján belül szeretné a jövőben kamatoztatni.

OX-IT pitch

https://www.rtlplusz.hu/capak-kozott-p_26662/ox-it-pitch-1-resz-c_13107558

A Cápák nem hittek a szemüknek: egy láthatatlan ember kért tőlük milliókat

 

Igazán meghitt hangulatot teremtett pitche előtt Horváth Anett, aki gyertyákat készítő vállalkozásával lépett a Cápák elé. A Miaamor vegán, szójaviasz alapú, adott esetben akár ajándékot rejtő gyertyái, valamint a vállalkozó felkészültsége mindegyik Cápa tetszését elnyerte, ám végül Lakatos István volt az, aki üzletet ajánlott. A Cápa a vállalkozó által kért 5 millió forintos befektetést megadta, míg a tulajdonrész nagyságát a vállalkozó határozhatta meg. A kínált 10%-ot a befektető elfogadta, így Lakatos István újabb befektetéssel lett gazdagabb.

Miaamor pitch

Így kell lámpalázasan nyélbe ütni egy üzletet – a Miaamor története

 

A tojástermelésben a rokonok is részt vesznek Tóth Attila és Tóthné Horváth Erika családjában, akik a tyúkok ürülékéből egy jól kezelhető, szállítható, zsákolható trágyát, pelletet állítanak elő. A vállalkozóknak a technológia további fejlesztésére 50 millió forintra lenne szükségük, amelyért 5% tulajdonrészt kínáltak. A vállalkozás leginkább Balogh Levente érdeklődését keltette fel, aki 25% tulajdonrészért szállt volna be az üzletbe. A házaspár azonban nem tudott 20% fölé menni, így befektetés nélkül zárult pitchük. Balogh Leventét nem hagyta nyugodni az elszalasztott üzlet gondolata, így a vállalkozók visszatérését kérte. A vízkirály felajánlotta, hogy – bár 25% alá nem tud menni – a megállapodás része lehet, hogy az idő előrehaladtával csökkentse tulajdonrészét 20%-ra. A Mancsopell párosa erre az ajánlatra igent mondott, így az üzlet létrejött.

Mancsopell pitch

https://www.rtlplusz.hu/capak-kozott-p_26662/mancsopell-pitch-1-resz-c_13107560

„Nem hiénák vagyunk, hanem Cápák” – Balogh Levente visszahívta a Mancsopellt

 

A társadalom és a közösség iránt leginkább elkötelezett vállalkozó Raiffeisen Különdíjasa a Mancsopell.

A Visa vállalkozásfejlesztési különdíj jelöltje a Magic Bomb.

Adásfotók: RTL/Sallak Dóra

A műsor hivatalos oldalai:

Web: www.rtl.hu/capakkozott
Facebook: https://www.facebook.com/capakkozott
Instagram: https://www.instagram.com/capakkozottrtl/
#cápákközött

 

SOCIAL MEDIA